baleset

Ez már a negyedik halálos baleset és még nincs vége a pénteknek!

2023.03.10.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. március 10-én 18 óra 25 perc körül egy személygépkocsi és egy teherautó összeütközött a 86. számú főút  56. kilométerszelvényében, Körmend közelében.

A személygépkocsi vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset helyszínelésének és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt mindkét irányba lezárták a rendőrök. A Szombathely irányából érkező forgalmat Sorokpolány felé, a Körmend irányából érkezőket a 8-as számú főútra terelik.

Reméljük, hogy ez már az utolsó halálos baleset pénteken. 10 óra körül az 56-os főúton, Szekszárd belterületén, a Nyár utca és a Pollack utca kereszteződésében egy motoros olyan súlyosan megsérült, hogy a gyors orvosi segítség ellenére a helyszínen életét vesztette. Erről mi is írtunk, a másodikról még nem.

Pénteken 14 óra 30 perc körül Romonya és Ellend között egy személyautó és egy autóbusz összeütközött. A baleset során az autót vezető 47 éves pécsi férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Kérjük, hogy fokozott figyelemmel és óvatossággal közlekedjenek!

Frissítés:

Cikkünk élesítése után tudtuk meg, hogy alálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt ma18 óra után, Garadnán a Fő út 6. szám előtt. Egy 33 éves helyi férfi az úttesten gyalogolt, és egy arra közlekedő személyautó elütötte. A balesetben a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
Budapest közlekedésbiztonsága volt a központi témája a BKK harmadik Balázs Mór Konferenciájának. A....
2026.05.24
Angliában több évtizedes hagyománya van annak, hogy stoptáblával felszerelt, „nyalókás emberek”....
2026.05.24
Nem mindennapi jelenetet rögzített a fedélzeti kamera Budán, a Margit híd alatt, a rakpart felé....
2026.05.24
George Russell megőrizte a hidegvérét és győzött a montreali sprintversenyen, miközben Kimi....
2026.05.24
A BYD aggresszív előrenyomulása már miniautó szinten, a vezetéstámogató rendszerekben is felüti a....
2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....