Versenyzők

Ez is mobilitás: betonkenuk versenyeznek

2018.06.22.

Magyar Mapei Betonkenu Kupának ad otthon június 22-én, pénteken a Moson-Duna aranyparti szakasza Győrben. Egyetemi csapatok, a cement- és betongyárak, valamint az építőipari kivitelező cégek képviselői vesznek részt a különleges hangulatú, innovatív, látványos versenyen. A házigazda a Széchenyi István Egyetem, a rendezvény védnöke dr. Földesi Péter rektor és Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő.

Hat betonkenu Kupát rendeztek eddig Magyarországon 2012 óta. Az idei verseny a megnyitóval kilenc órakor kezdődik. A csapatok bevonulását, a betonkenuk bemutatását és mérlegelését követően rajtol az első két betonkenu futam és a sárkányhajó előfutamok. Déltől betonhíd verseny kezdődik, délután két órától pedig folytatódnak a futamok. A döntőt követően a Betonkenu Kupa 16 órakor az eredményhirdetéssel zárul. A szervezők várnak minden érdeklődőt az ingyenes rendezvényre.

HELYSZÍN: GYŐR, Mosoni-Duna, Aranypart – Széchenyi István Egyetem

TERVEZETT PROGRAM:

2018. június 21., csütörtök

18:00 – 20:30 Projekt bemutató kisfilmek levetítése, prezentációk, csapatok bemutatkozása

2018. június 22., péntek

9:00-9:40 Megnyitó, köszöntők 9:40-11:15 A csapatok bevonulása, a betonkenuk bemutatása, mérlegelés egyéb betonságok.

11:15-11:45 Betonkenu első két futam (férfi 1-es futam és női 1-es futam)

11:50-13:00 Sárkányhajós előfutamok – 4 futam

12:00-14:30 Betonhíd verseny

14:00-14:45 Betonkenu futamok (Vegyes futam és fordítós futam)

14:45-16:00 További sárkányhajós futamok, döntő

16:00-16:30 Eredményhirdetés

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....