Pick up

Ez a Toyota 2,6 millió kilométernél ment nyugdíjba - fotókkal

2024.03.12.

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban, története azonban nem csak az extrém futásteljesítmény miatt érdekes.

Mike Neal 2007 novemberében vásárolta meg vadonatúj Toyota Tacoma pickupját. Olyan autót keresett, ami garantáltan soha nem hagyja cserben, hiszen a megbízhatóságán szó szerint emberéletek múltak: Mike rákgyógyszert szállított ki páciensekhez. Ezért alapos kutatás előzte meg a vásárlást, és minden felmérés, minden visszajelzés a Tacoma irányába mutatott.

A robusztus platóst úgy méretezi a Toyota, hogy kíméletlen bánásmód mellett is könnyedén teljesítsen 3-400 ezer kilométert, Mike azonban semmi ilyesmit nem tervezett: a munka jellegéből adódóan nagy távolságokon, jellemzően autósztrádákon készült használni autóját, amelyre nehéz terhek egyáltalán nem, és burkolatlan utak is csak elvétve vártak.

Neal úr nem foglalkozott különösebben Toyotája futásteljesítményével, pedig kéthavonta használta annyit, mint mások egy év alatt: naponta mintegy 670 kilométert tett meg, és bár hétvégenként magának is, a Tacomának is pihenőt adott, éves szinten ez mégis csak 160 ezer kilométerre jött ki.

Valahol 670 ezer megtett mérföld (azaz bő egymillió kilométer) környékén azért még neki is feltűnt, hogy nem átlagos megbízhatósággal van dolga – ne feledjük, az autó ekkor még alig több mint hatéves volt! Ekkor elkezdte naplózni a megtett távolságokat, és feliratot helyezett el a Tacoma hátfalán, ami az aktuális futásteljesítményt hirdette, az értéket 10 ezrenként (16 ezer km) frissítette.

Persze még egy Toyota Tacoma sem lehet hibátlan: ahogy közeledett az 1,4 millió kilométerhez, furcsa dolgokat kezdett tapasztalni a motor körül. A diagnózis gyors volt: a hengerfej tömítése megadta magát. Bár tudta, hogy stílusos volna eljutni egymillió mérföldig az eredeti motorral (ekkor 880 ezernél járt), a hivatástudat felülkerekedett: a megbízhatóságot és a motorcserét választotta. Találtak egy 160 ezer kilométert futott blokkot, és azt beépítették: ezt követően további 1,2 millió kilométer ment bele a motorba.

Ezek az extrém futásteljesítmények egyébként nem annyira meglepőek, ha tudjuk: a 2,7 literes, négyhengeres 2TR-FE erőforrás legendásan szívós konstrukció (mint egyébként a Toyota oly sok más motorja).

A sebességváltó-folyadékot 780 ezer kilométernél, magát a hatfokozatú automata sebességváltót 2 millió kilométernél cserélték, az eredeti gyújtógyertyák több mint 1,1 millió kilométeren át tartották magukat. Az eredeti generátor 640 ezer kilométert bírt ki - a később beépítetteket már gyakrabban kellett cserélni -, a kormánymű viszont ma is az eredeti.

Fotók: Top Speed

Ki tudja, meddig bírta volna a megtett 1,625 millió mérföldön (2,61 millió kilométeren) túl a 2008-as Tacoma, ha Mike Neal tragikus hirtelenséggel meg nem hal. Örökösei úgy döntöttek, ne vezesse más Mike autóját: azt ma abban a kereskedésben őrzik, ahol azt Neal úr annak idején megvásárolta és szervizeltette.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..
2026.05.18
A gép forog, a profit termelődik – egészen addig, amíg egy kritikus alkatrész miatt meg nem áll a....
2026.05.18
Magyar rendőrmotoros siker született Németországban: Pollák Bence r. törzszászlós, a BRFK....
2026.05.18
Mostantól elérhető a jelentkezési felület a Rábától Rábáig esemény vezetett tárlatvezetésére.....
2026.05.18
 Súlyos baleset történt vasárnap kora reggel a Déli autópályán (A2) Traiskirchen (Baden járás)....
2026.05.17
Jó hangulatú, gasztronómiai túrával és tesztvezetéssel egybekötött, háromnapos sajtóklubot....