Közlekdésfejlesztés

Ezer milliárd forint jut közlekedésfejlesztésre 2020-ig

2015.10.30.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerint ebből hét útfejlesztés valósul meg az országban.

Az európai uniós források felhasználása mellett a magyar költségvetésből további ezer milliárd forintot fordítanak közlekedésfejlesztésre a 2020-ig tartó uniós időszakban - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Debrecenben. Az ezer milliárdos forrásból hét útfejlesztés valósul meg az országban - tette hozzá Tasó László a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésen elhangzott tájékoztatójában.

A vasútfejlesztésről szólva arról is beszélt, hogy az elkövetkező években 400 kilométernyi vonalat villamosítanak. Kiemelte a Liszt Ferenc repülőtéri vasúti leágazás megépítését, amely beruházás - mint mondta - az egész országot érinti, a hajdú-bihari vasúti fejlesztések közül pedig a Püspökladány és Debrecen-Apafa közötti vonal korszerűsítésére hívta fel a figyelmet. Utóbbihoz kapcsolódik a debreceni intermodális központ - vasúti és közúti csomópont - megépítése, amelyet 2019-re be kell fejezni. A felújításra kerülő vasúti pályák mentén valamennyi állomásépületet is korszerűsítik - fűzte hozzá.

Tasó szerint rendkívüli igény van a megyei jogú városokban a vasúti és az autóbusz közlekedés összehangolását biztosító intermodális központok létrehozására. Ezért arra kérik a kormányt, hogy az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretében jelenleg elkülönített 42 milliárdos keretet duplázza meg - mondta az államtitkár.

A közúti fejlesztések kapcsán Tasó László Magyarország elsődleges céljának nevezte, hogy a hazai autópályák elérjék az országhatárokat, valamennyi megyeszékhely megközelíthető legyen gyorsforgalmi úton, s elkészüljenek azok a kiemelt térségi utak, amelyek lehetővé teszik a helyi ipari terjeszkedést.

Hajdú-Biharban 2016 első negyedévében megkezdődik az M35-ös autópálya debreceni elkerülő szakaszának építése, a helyi repülőtér bekapcsolása az autópálya-hálózatba, és a Berettyóújfaluig tartó 25 kilométeres pályaszakasz megépítése. Ezzel párhuzamosan folyik majd az M4-es Berettyóújfalu-Nagykereki szakaszának megépítése, amivel 2018-ra létrejön a második gyorsforgalmi kapcsolat Magyarország és Erdély között.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....