MÁV-Csoport

Ezer új autóbusszal válik versenyképesebbé a Volán-flotta

2025.05.12.

Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz megvásárlására jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás - közölte a MÁV hétfőn az MTI-vel.

A közleményben felidézték, Lázár János építési és közlekedési miniszter az év elején 10 vállalást fogalmazott meg, ezek egyike több mint 1000 vadonatúj autóbusz beszerzésére vonatkozik. Ezekkel a járművekkel a Volán flottája még versenyképesebbé és korszerűbbé tehető, amely már ma is az egyik legjobb, és a legnagyobb közszolgáltató buszflotta Európában - tették hozzá.

A korábban lefolytatott eljárás eredményeként már a nyártól folyamatosan érkezik, és szolgálatba áll 131 darab új, dízelüzemű busz, most pedig újabb 869 jármű beszerzéséről döntött a MÁV-csoport, miután 3 éves időtartamra szóló keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárást indított. Az ajánlati felhívás értelmében 2027. év végéig érkezhetnek az új járművek a közlekedési vállalathoz, amivel tovább csökkenhet a járműállomány átlagéletkora - írták a közleménybe.

A tájékoztatás szerint hétfőn jelent meg a beruházási hitel forrás rendelkezésre állásától függő, feltételes - közbeszerzési ajánlati felhívás. A keretmegállapodásos eljárás részét képezi 87 darab diagnosztikai eszköz, valamint a kapcsolódó oktatás, illetve szoftverkövetés beszerzése is, ezen belül 269 autóbuszra vonatkozóan lehívási kötelezettséget vállalnak - írták a közleményben.

Részletezték, az eljárás célja új, forgalomba korábban még nem helyezett, kéttengelyes, alacsony belépésű, helyközi kialakítású, szóló autóbuszok beszerzése 76,5 milliárd forint értékben. A járműveknek legalább az Euro 6-os környezetvédelmi előírásoknak megfelelő dízelmotorral, 2 utasajtóval, fűtő- és légkondicionáló berendezéssel, utastájékoztató, kamera- és utasszámláló rendszerrel kell rendelkezniük, illetve a gépkocsivezetővel együtt legalább 82, valamint kerekesszékes utas szállítására is alkalmasnak kell lenniük. Az első 269 darab jármű akár már idén év végéig forgalomba állhat, míg 2026-ban és 2027-ben további 300-300 darab új autóbusz érkezhet a helyközi vonalakra országszerte.

A fejlesztés a menetrend szerinti autóbusz-közlekedés versenyképességének fokozása, a hatékony működés elősegítése, a szolgáltatási színvonal és az utaselégedettség növelése terén egyaránt hatalmas előrelépés. 2018 óta 2500 darab autóbusz fiatalította a közlekedési vállalat 5800 darabos flottáját, az állomány több mint 40 százaléka megújult. Az ezer új jármű további csaknem 20 százalékos cserét jelent, ezzel a flotta tovább korszerűsödik - közölte a MÁV.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....