Ingolstadt

Ezt gondolja az Audi főnöke a plug-in hibrid autókról

2021.12.07.

Markus Duesmann, az Audi vezérigazgatója már többször felszólalt a hidrogénhajtás ellen – de mi a helyzet a plug-in hibrid járművekkel?

Az Audi teljesen elektromossá akar válni. A külső tölthető akkumulátor mellett a belső égésű motorral is rendelkező plug-in hibridek áthidaló technológiaként funkcionálnak, és megkönnyítik a teljesen elektromos autózásra való átállást – mondta a vezető a Spiegel által szervezett beszélgetésen.  "Ez azt jelenti, hogy megvan a funkciójuk a következő néhány évre. Ennek ellenére a cél a 100 százalékos elektromos autók alkalmazása." – idézi szavait az Österreich című napilap.

Az Audi első embere. Fotó: Audi

A közelmúltban az Audi számos konnektorról tölthető hibrid modelljét nagyobb akkumulátorral szerelte fel, ami nagyobb, teljesen elektromos hatótávolságot biztosít számukra.

A Volkswagen leányvállalata bejelentette, hogy 2026-ban piacra dobja az utolsó új belsőégésű motorral szerelt autót Európában, és akkor már csak elektromos autókat fejleszt.

Valószínűleg a 2030-as évek elején legördülnek a futószalagról az utolsó belsőégésű motorok a mi földrészünkön. Az olyan országokban, mint Kína, India és az USA, ezek hosszabb ideig léteznek – vélekedett az Audi első embere.

Elektromos A6 és A8 a rajtkockákon

A világ legnagyobb (villamos)autó-értékesítési piacára, Kínára hivatkozva a Volkswagen-csoport igazgatótanácsának tagja Duesmann elmondta, hogy a wolfsburgi autógyártó jó pozícióban van ott, és a VW alapmárkája is a piacvezető. "Ebben a tekintetben nem félek a jövőtől, de nagy érdeklődéssel figyeljük, mi történik ott. Mert az e-mobilitás az új versenytársaknak is lehetőséget kínál arra, hogy tiszteletre méltó autókat mutassanak be."

Az Audi és a FAW közös vállalkozása késik. 

Egy szóvivő a közelmúltban azt mondta, késések vannak a projekt jóváhagyásában. Az Audi és a FAW közösen kíván különféle elektromos modelleket gyártani Kínában a Porschével közösen kifejlesztett PPE platformon.  Ezt kezdetben az Audi az A6 e-tronban alkalmazza majd, rövid idő múlva pedig az A8 teljesen elektromos utódjában, amelyre a Grandsphere tanulmány már konkrét kitekintést adott - írja a honlap.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....