Indy 500

Ezzel vág neki az Indy 500-nak Fernando Alonso

2019.04.26.

Forma-1-ben is használt dekorjához masszívan hasonló színekben támad a legendás és méltán híres Indy 500-on Fernando Alonso.

Fernando Alonso tehetséges pilóta. Ez egy tény, amit a világ leghíresebb versenyszériájában, a Forma-1-ben világbajnoki címmel is igazolt. Azonban tudását nehéz kamatoztatni, ha folyton meghibásodó versenyautót tesznek alá. Talán ezért is fordult el a spanyol szép lassan a Száguldó Cirkusztól, és kezdte el új szériákban kipróbálni magát. Persze mindenki azonnal lecsapott rá, így fordulhatott elő, hogy idén már harmadszor vág neki a legendás Indy 500-nak május 26-án.

Már autóját is leleplezte a McLaren Racing, ami szimplán a #66 nevet kapta Mark Donohue 1972-es versenyautója után, és ugyanazokat a papaja narancs és világos kék színeket viseli, mint Fernando F1-es versenyautója. Jó eséllyel megbízhatóbb is lesz az amerikai nyitott kasztnis, mint a brit építésű, hiszen Chevrolet motorra váltanak, így akár a Monacoi Nagydíj és a 24 órás Le Mans-i győzelem után, akár ezt a koronát is behúzhatja a spanyol. Erre minden esélye megvan, hiszen az előző években is képes volt az élen autózni, noha a technika közbeszólt.



 

Forrás: 
McLaren

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....