vitorlás

Fa Nándor: földkerülés előtt Balaton-kerülés

2016.09.28.

A november 6-án rajtoló Vendée Globe földkerülő vitorlásverseny előtt ezen a hétvégén Fa Nándor ismét megrendezi a Mol-TBS Nagydíj Balaton-kerülő viadalt. A megmérettetést 2001-ben hívta életre Fa Nándor, a feladat: szólóban, egy 8 méteres hajóval a leggyorsabban körbevitorlázni a Balatont.

- Tovább bővült a flotta, új hajók épültek. Büszke vagyok rá, hogy az eredeti szándékom, miszerint provokálom a hazai hajósokat az innovációra, megvalósult - nyilatkozott szerdán az MTI-nek Fa Nándor. Hozzátette: húsz körül lesz az indulók száma, de a mostani mezőny alapvetően különbözik a kezdetiektől.


- Akkor az éppen rendelkezésre álló balatoni hajókkal, inkább kíváncsiságból indultak a versenyzők. Most a résztvevő vitorlások több mint fele erre a megmérettetésre épült, a többi is minőségi hajó, így az átlag biztosan magasabb szinten teljesít - mondta Fa Nándor, jelezve, a következő évek nemcsak a hajók fejlesztéséről fognak szólni, hanem az indulók felkészüléséről is.

- Az az érdekes helyzet állt elő, hogy a hajók most előrébb tartanak, mint a vitorlázók. De ez kedvező, van mire építeni - fogalmazott. Fa Nándor maga ezúttal csak rendezőként lesz jelen a Mol-TBS Nagydíjon: "Azért nem indulok, mert érzékben, kézben, mindenben teljesen átálltam a nagyhajóra, az óceáni vitorlázásra. Most vissza kellene szokni a kis méretekre, ami megzavarná a Vendée Globe-felkészülést. De jövőre visszatérek." A Balaton-kerülő viadal mezőnye pénteken 10 órakor rajtol Balatonfüredről. A versenycsúcsot Varga Lajos tartja 13 óra 34 perccel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Csütörtökön fontos megbeszélést tartanak a Forma–1 résztvevői, hogy megvitassák, hogyan javíthatnák....
2026.04.08
Vitatott és drága műfaj az elektrifikáció, de hosszabb távon nyereséggel kecsegtet.   ..
2026.04.08
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési....
2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....
2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....