légi bemutató

Fantasztikus hétvégét ígér a Szeged International Airshow

2021.09.05.

Parádés magyar produkciók és különleges külföldi gépek, valamint több mint száz hőlégballon várja az érdeklődőket az egyik legnagyobb hazai repülős rendezvényen, a szeptember 10-én kezdődő Szeged International Airshow-n, majd a két nappal később induló XXII. FAI Hőlégballon Európa-bajnokságon - írja az MTI.

Majó-Petri Zoltán, a szervező Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója a programokat bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a rendezvény kifejezetten polgári repülő hétvége, ahol a közönség nem katonai gépeket, hanem olyan műrepülő pilóták produkcióit láthatja, akik nem viselnek egyenruhát.

A program pénteken délután a modellezők, siklóernyősök, sárkányrepülők érkezésével indul, melyet egy napnyugtától egészen 9 óráig tartó esti és éjszakai látványshow követ. A szombati nap a műrepülőké, az egyéni bemutatók mellett különleges kötelékrepülések és hőlégballon seregszemle szórakoztatja a közönséget. Vasárnap, a bajnokok napján pedig olyan hazai és külföldi sztárvendégek lépnek fel, akik nemzetközi elismeréseket szereztek produkcióikkal.

Báló Tamás, a rendezvénynek helyet adó szegedi repülőtér vezetője közölte, a magyar műrepülők mellett tíz országból érkeznek pilóták a rendezvényre. A magyar produkciók közt szerepel a L-29 delfin sugárhajtású vadászgép és a LI-2 retró utasszállító és MI-2-es helikopter bemutatója, és mások mellett Szegedre érkezik Vári Gyula világbajnok sugárhajtású vadászgéppilóta YAK-52-es gépével. Látható lesz a kassai Retro Sky Team, a német műrepülő bajnok Dr. Martin Graf, az olasz Luca Bertossio vitorlázó műrepülő és a francia bajnoknő, Mélanie Astles is.

A rendezvény három napja alatt a LI-2 retró utasszállító mellett más repülőgépekkel és helikopterekkel is szerveznek sétarepüléseket.

Pálhegyi Zoltán versenyigazgató-helyettes közölte, hagyomány, hogy a repülőnapokhoz kapcsolódva hőlégballon-versenyt is rendeznek, idén a XXII. FAI Hőlégballon Európa-Bajnokság házigazdája lesz Szeged. A megméretésre 23 országból több mint száz ballon érkezik, a 82 versenyző mellett húsznál is több fiesta pilóta emelkedik a levegőbe.

Szeptember 12-én este tartják az Európa-bajnokság megnyitóját, majd öt napon át a napkelte utáni, illetve napnyugta előtti két-három órában a versenyzők - a tervek szerint - 14 futamban teljesítenek az időjárási körülményektől függő feladatokat.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
George Russell, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj második....
2026.09.04
Az EU vámokkal próbálta lassítani a kínai elektromos autók térnyerését, és a Kínában gyártott BEV-k....
2026.09.04
A kilencvenéves börgöndi repülőtér tiszteletére idén ingyenesen látogatható a Börgöndi Légiparádé....
2026.09.04
A Xiaomi bemutatta saját fejlesztésű, intelligens vezetést támogató háromnanométeres chipjét. ..
2026.09.04
Az elsősorban hosszú távú közlekedésben, így a teherszállításban használt üzemanyagfajta....
2026.09.04
A BMW humanoid robotokat tesztel spartanburgi üzemében, hogy kiderítse, hogyan tudnak valós....
2026.09.04
Augusztus 21. és 23. között a franciaországi Clastres adott otthont a Honda Euro Meet 2026-nak,....
2026.09.04
A Toyota is hibázhat: az amerikai Tundrák V6-os motorjaiban a gyártásból visszamaradt fémszemcsék....
2026.09.04
Lezárult az ügylet, amelyben a Czechoslovak Goup (CSG) a.s.-hez tartozó CSG Defence a. s. 36,55....
2026.09.04
A golfkocsi-ipar meglepően nagy piaccal bír, így a Fiatnak ez akár egy szokatlan sikertörténet....