gazdaságfejlesztés

Fejlesztés a Békés Drén Kft.-nél

2013.08.07.

Több mint hatszáz millió forintot költött magas technológiát képviselő eszközök beszerzésére a Békés Drén Környezetvédelmi, Víz- és Mélyépítési Kft. az Új Széchényi Terv Gazdasági Operatív Program keretéből elnyert 309,5 millió forint uniós támogatás segítségével.

A cég közleménye szerint a Békés Drén 2011-ben kötötte meg a támogatási szerződést, amely az idén májusban zárult, és nagymértékben javította a társaság versenyképességét.
Az eszközbeszerzés keretében a speciális környezetvédelmi, víz- és mélyépítési munkálatokat végző társaság gépeket és eszközöket vásárolt. Ezeknek köszönhetően tovább bővült a Békés Drén szolgáltatásainak köre, illetve a speciális feladatokat rövidebb idő alatt tudja elvégezni.

A projekt részeként új honlapot is készítettek, megújult a marketing stratégia, és a vállalati teljesítménycélok hatékonyabb megvalósítására képzéssel egybekötött szervezetfejlesztési terv készült.

A több mint száz főt foglalkoztató társaság árbevétele 4,38 milliárd forint volt tavaly, némileg elmaradt a megelőző év 4,39 milliárd forintos teljesítménytől. A cég adózás utáni eredménye nagyobb mértékben csökkent, 512 millió forintról 343 millió forintra. Saját tőkéje 2,5 milliárd forintra emelkedett az előző évi mintegy 2 milliárd forintról.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....
2026.08.11
Rendkívül kedvező eredményekkel zárultak a Nilu27 új fejlesztésű erőforrásának első próbapadi....
2026.08.11
Idén 210 helyszínen összesen 570 kilométernyi országos fő- és mellékút újul meg csaknem 149....
2026.08.11
Elsőre egy kicsit elegánsabb dizájnt és összeszedettebb anyaghasználatot vártam el egy felső-....
2026.08.11
Második alkalommal nyerte el Magyarország 500 vezető márkája egyikeként a Business Superbrands....
2026.08.11
Harminc éve indította el a hibridforradalmat a Toyota, és esze ágában sincs átengedni a vezetést a....
2026.08.11
Bradley Smith emlékezetes hazai győzelmet aratott, míg Archie McDonald megszerezte a pole pozíciót....
2026.08.11
Európa-szerte egyre nagyobb aggodalmat kelt az autósok körében terjedő új trükk: speciálisan....