baleset elkerülés

Féktelenül taroltak a bamba sofőrök a magyar autópályákon – videó

2024.06.25.

Két tökéletes példa arra, hogy miért fontos a követési távolság betartása, illetve a vezetés közbeni folyamatos fókusz.

Az első eset az M1-es autópályán napsütésben történt. A sebességhatár és a követési távolság be nem tartása miatt – minden valós ok nélkül – fantomdugó alakult ki. A torlódás végébe érkezett a belső sávban egy szürke autó, nem pont a megfelelő sebességgel. A sofőr későn kapott észbe, tövig taposta a féket, de ez sem segített rajta: három autót tolt össze. A videofelvétel alapján a féktávolság 50-60 méter lehetett.

A második eset az M3-ason történt. A belső sávban érkezett egy fehér egyterű és mögötte egy nagy kék ponyvás teherautó. A kék ponyvás talán nem figyelt, talán telefonozott, ezt nem tudhatjuk, de szépen megtolta a fehér autót, ami ennek köszönhetően megfordult teljesen.

 

Van a KRESZ-nek két nagyon fontos, ide kapcsolódó pontja, ami mindenkire vonatkozik és amit a saját és mások biztonsága érdekében tartsunk mindig szem előtt:

25. § (1) * Járművel a forgalmi, az időjárási és látási viszonyoknak, továbbá az útviszonyoknak (az út vonalvezetésének, az útburkolat minőségének és állapotának) megfelelően kell közlekedni; figyelemmel kell lenni a jármű sajátosságaira, az utasokra és a rakományra.

27. § (1) Járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – ennek hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MKIF

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
Márkákon átívelő együttműködés eredményéből született új hőkezelési és akkumulátor vezérlési....
2026.07.23
A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai –....
2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....