Bosch

Felavatták a Bosch új gyárát Kolozsvár mellett

2014.05.10.

Victor Ponta román miniszterelnök jelenlétében avatták fel a Bosch új gyáregységét a Kolozsvártól 20 kilométerre fekvő Nemeszsukon (Jucu).

A cégcsoport autóvillamossági részlegéhez tartozó gyáregység 70 millió eurós befektetéssel jött létre. A 38 ezer négyzetméteres gyárcsarnokban 750 embert foglalkoztatnak majd. 

A Tetarom 3 ipari parkban felavatott gyáregységben az autóiparban használatos elektronikus alkatrészeket, vezérlőegységeket gyártanak majd, amelyek a közlekedés biztonságát, az üzemanyag-fogyasztás csökkentését szolgálják. Úgyszintén a zsuki gyárban gyártják majd a villamos kerékpárok meghajtására használt eBike egységeket. 

Victor Ponta miniszterelnök kiváló befektetésnek nevezte, hogy a román állam több mint 25 millió eurós (7,6 milliárd forintos) támogatással segítette a német társaság új gyáregységének a megépítését. Megemlítette, a Bosch azért jött Romániába, hogy maradjon, és újabb beruházásokkal terjeszkedjen. 

A román kormányfő szerint az a tény, hogy a Bosch, a Daimler, a Deutsche Bank és más neves német társaságok befektetnek Romániában, a legjobb üzenet, amit az ország kaphat. Azt jelzi, hogy Románia vonzó ország.

Dirk Hoheisel, a Bosch csoport igazgatótanácsának tagja az üzemnyitás alkalmából elmondta, a társaság kelet-európai terjeszkedése növeli a cég versenyképességét. Hozzátette, céljuk a közúti közlekedés biztonságosabbá tétele. Ehhez Kolozsvár a megfelelő helyszín, hiszen a város közlekedési csomópont, és egyetemi központ. 

A Bosch csoport húsz éve telepedett meg Romániában. A bukaresti, temesvári, balázsfalvi és a Kolozsvár melletti egységeiben jelenleg 1700 alkalmazottat foglalkoztat. 

A nemeszsuki Bosch üzem a cégcsoport autóvillamossági részlegéhez tartozik. A részleg 13 gyáregységében világszerte 24 ezer ember dolgozik.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja....
2026.04.30
Elektromosan 145, összesen pedig egy szuszra 970 kilométert tud megtenni a Leapmotor hatótávnövelt....
2026.04.30
A digitális forradalom az autóipar egyik legfontosabb versenyterepe. A Peugeot számára is különösen....
2026.04.30
A hamarosan érkező szériagyártású modell valószínűleg az MR2 nevet kapja majd, hasonlóan az....
2026.04.30
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és....
2026.04.30
Idén a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) , a legendás Can-Am (www.brp.com) márka a....
2026.04.30
A Škoda Auto ismét nagy dobásra készül: a márka hamarosan bemutathatja legújabb, egyelőre Peaq....
2026.04.30
A Red Bull főnöke visszahozná a Max-faktort. Meggyőződése, ha ez sikerül, akkor a szabályok....
2026.04.30
Egyenesen a Volkswagen T-Rocot, és annak szegmensét veszi célba a Kia azzal a kompakt SUV-val, amit....
2026.04.30
Hatalmas várakozás övezi a Volvo legújabb büszkeségét, a tisztán elektromos EX60-at, amelynek....