Ural

Felborult egy katonai teherautó az M5-ös autópályán

2024.03.19.

A honvédségi Ural a rakományával, egy Zenon víztisztító konténerrel kedd reggel 8 óra körül az M5-ös autópálya Budapest felé tartó sávjában, a 145-ös kilométernél borult fel – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.

Ural 4320

A közlemény szerint az öreg teherautó a szélső sávban közlekedett, amikor a járművezető idegen tárgyat észlelt az úttesten, fékezett és manővert hajtott végre, a gépkocsit a leállósáv irányába kormányozta, azonban az megbillent és felborult.

„A teherautó fülkéjében két legénységi állományú katona utazott – a gépkocsivezető és a gépjármű kísérő –, mindkettőjüket Szegedre szállították megfigyelésre” – írták. A balesetben más civil gépjármű nem volt érintett. Az Útinform azt írta, hogy a baleset miatt ideiglenesen lezárták az M5-ös autópályát.

Az Ural 4320-ast 1976-ban mutatták be, mint az Ural–375D továbbfejlesztett változata.  Sorozatgyártása 1977-ben kezdődött és még ma is gyártja a Miasszban működő, a GAZ-csoporthoz tartozó Ural Autógyár. Nagy szabad magasságának köszönhetően nagyon kedvelt olyan helyeken, ahol az utak nehezen járhatók. Az Ural 4320 megbízhatósága és könnyű javítása, fenntartása miatt kedvelt, de azért már eljárt fölötte az idő.

Fotó: Horváth Sztaniszláv archív felvétele/Honvédelmi Minisztérium

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI/HM

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál....
2026.09.04
A Toyota Gazoo Racing mérnökei fogták a békés üzleti szedánt, kidobták belőle a gyári hajtásláncot....
2026.09.04
Komolyan veszi az Egyesült Királyságot a Chery, ugyanis egykori Nissan gyártósor mellett már saját....
2026.09.04
Több mint egy hónapos szünet után, Anglia egyik legismertebb versenypályáján folytatódik a brit F3....
2026.09.04
A világ kedvenc kisautója, a Geely E2 már a belépő PRO felszereltség esetén is 7 légzsákkal, 24....
2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....