Infiniti

Felmondott az Infiniti főnöke

2014.07.11.

Johan de Nysschen két évet töltött a Nissan luxusmárkájának vezetőjeként.

Az Infiniti vezére - aki a cég globális központjában, Hong Kongban végezte munkáját - a pozícióját két éve foglalta el, és e hónap végén hagyja el a céget. Az Infiniti sajtóosztálya szerint a vezetőcserének „személyes okai” vannak. A brit Autocar úgy tudja, a felmondás hátterében az áll, hogy Nysschen már régóta tárgyalásban áll a General Motorsszal arról, hogy hasonló pozíciót foglaljon el a Cadillacnél.

Amíg megtalálják a szakember utódát az Infinitinél, addig valószínűleg Andy Palmer, a Nissan elnök-vezérigazgatója látja majd el Nysschen feladatait.

Az Infinti 2014 első hat hónapjában 101200 autót értékesített világszerte, ami új rekord a cég történetében. A japán luxusgyártó jelenleg arra készül, hogy bevezeti a Q70 nyújtott tengelytávú változatát és a Nissan Juke kissé átalakított változatát (ESQ néven) a kínai piacon.

Európában 2015 közepén jelenik meg a Mercedes hathatós segítségével kifejlesztett, Angliában gyártott Q30, és nem sokkal később az emelt futóművű szabadidő-autó változat, a QX30. Mindkét modell a Mercedes A, B ,CLA és GLA osztályban használt MFA padlólemezére épül, és a motorok is a német modellekből származnak majd. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.25
Az Európai Parlament hamarosan szavaz az uniós járműellenőrzési szabályok felülvizsgálatáról. A....
2026.04.25
A balatoni sztráda beállt, ráadásul már a kerülőutak is kezdenek telítődni. ..
2026.04.25
Az AutoWallis Csoport lesz a kínai Geely márka kizárólagos forgalmazója Ausztriában a Zhejiang....
2026.04.25
Nagy médiafelhajtások közepette, a párizsi Palais Garnier operaházban minap tartotta meg európai....
2026.04.24
A belső égésű motorok továbbra is az első helyen állnak Ausztriában. Vagyis az osztrákok továbbra....
2026.04.24
Szakmai döntés alapján Varga Tibor Erik a Révész Racing támogatásával az MTA Italia csapatában....
2026.04.24
Hamarosan rakteres formában is kapható lesz az európai piac legolcsóbb elektromos autója. ..
2026.04.24
A tűzoltók megkezdték a járművek áramtalanítását - írja a Katasztrófavédelem.  ..
2026.04.24
Az új Mustang GTD Competition rekordot döntött a Nürnburgringen, 6:40-es köridejével. ..
2026.04.24
Vegyél különböző egyetemekről érkező hallgatókat, sorsold őket vegyes csapatokba, adj megoldást....