BKK Zrt.

Felmondott Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója

2025.05.29.

Felmondott Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) vezérigazgatója, döntéséről a BKK tájékoztatta az MTI-t csütörtökön.

Walter Katalin felmondásában azt írta, felmondási ideje 30 nap, ami június 28-án jár le, munkaviszonya ezzel a nappal megszűnik. Tudatta azt is: a március 31-én beadott pályázatát visszavonja, az új pályázaton nem indul. Mint írta, hosszú gondolkodás után hozta meg döntését, március 31-én adta be másodszorra a pályázatát a BKK Zrt. vezérigazgatói pozíciójának további betöltésére, a tavaly szeptemberi első pályázati kört követően.

"Még akkor is úgy gondoltam, hogy az összes kihívás és nehézség ellenére eredményesen tudom folytatni a munkát, amire több mint öt éve szerződtem" - írta, hozzátéve, 2021. január 1-jével lett a BKK vezérigazgatója, előtte egy évig a BVH Zrt.-t vezette, ahol kidolgozta a "Stadtwerke" koncepciót, amelyet a városvezetés a BKM Zrt. létrehozásával meg is valósított.

Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója. Fotó: MTI/Lakatos Péter

Kiemelte: "bármilyen transzparens és objektív pályázatnak, megmérettetésnek bátran álltam elébe", és hitt abban, hogy Budapesten az eredmények és a kvalifikáció számítanak, ahogyan az a pályázati kiírásban is szerepelt. "Sajnos mostanra minden illúzióm szertefoszlott. A tegnapi közgyűlésig nemhogy döntés vagy javaslattétel, de még a pályázati felhívásban egyértelműen leírt személyes meghallgatás sem történt meg, miközben a felhívás szerint az elbírálási határidő május 30. volt" - írta.

Megjegyezte: információhoz kizárólag a sajtóból, social média posztokból vagy folyosói pletykákból jutott. Hozzátette: az eljárásrend kiszámíthatatlan lett, a kiválasztási folyamat pedig diszkriminatív módon eltér egyes cégek esetében és példaként említette, hogy a BFVK-nál két alkalmasnak ítélt jelentkező esetében meghallgatták a jelölteket, sőt javaslatot is tettek, a BKK-nál ugyanerre hivatkozva még a meghallgatásokra se került sor. Felidézte: a közgyűlés szerdán a pályázat eredménytelenné nyilvánításáról, valamint új pályázat kiírásáról döntött.

"A folyamatos finanszírozási krízis és a szakmai munkát végtelenül megnehezítő állandó politikai adok-kapok ellenére azért tartottam ki eddig, mert hittem abban, hogy május végéig pont kerül a folyamat végére" - emelte ki. Mint írta, teljes erőbedobással végezte munkáját, elkészítették a BKK következő ötéves stratégiáját és számtalan fontos, hosszú távú fejlesztéseket megalapozó stratégiai projektre készültek fel.

"Most azonban azt látom, hogy nincs esély a kiválasztási folyamat professzionális lezárására, amely hitemet csak megerősíti, hogy még az amúgy formalitásnak tekinthető támogatást sem adta meg a közgyűlés a 2024-es beszámolónkhoz" - fogalmazott.

Walter Katalin felhívta a figyelmet arra: bármely fővárosi cég vezérigazgatójának kiválasztása "nem lehet ilyen mértékben hatalmi játszmák eszköze", ugyanis nem csak a vezető személyérő van szó, hanem többezer munkavállalót foglalkoztató vállalatok mindennapi működéséről, ezt a bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot nem szabad fenntartani.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....