félsorompó

A félsorompót letörve hajtott át a piroson a teherautós - fotók

2022.10.30.

A székesfehérvári rendőrök befejezték az eljárást a vasúti közlekedés biztonsága ellen vétő 43 éves sofőrrel szemben - írja a police.hu.

A nyomozás adatai alapján a 43 éves szalmatercsi férfi 2022. október 8-án délelőtt tehergépjárművel közlekedett Székesfehérvár belterületén, az Új Csóri úton a városközpont irányába, a külső forgalmi sávban. Haladása során a vasúti átjáró tilos jelzése ellenére nem állt meg, és járműve jobb oldalára rácsukódott a félsorompó, amely az ütközés erejétől letört. A sofőr az általa okozott rongálódást észlelve megállt, azonban a hatóságok értesítése nélkül elhagyta a helyszínt és csak a rendőrség hívására tért vissza a vasúti átjáróhoz.

A járművezető, aki a baleset okozásáért elismerte felelősségét gyanúsítotti kihallgatása során elmondta, hogy látta a fénysorompó tilos jelzését, azonban úgy gondolta, még átér a síneken. Az egyenruhások azon kérdésére, hogy miért nem értesítette a hatóságot azt felelte, hogy azért, mert nem volt pénz a telefonján.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság a vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt indult büntetőeljárás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait átadta a Székesfehérvári Járási Ügyészség részére. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....
2026.07.23
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték első fokon a múlt héten az olasz autósztráda-társaság volt....
2026.07.23
Márkákon átívelő együttműködés eredményéből született új hőkezelési és akkumulátor vezérlési....
2026.07.23
A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai –....
2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....