BKK

Feltárulnak a kocsiszín titkai

2024.06.27.

A 150 éves fogaskerekű vasút előtt tisztelegve nyílt napot tart a BKV szombaton a városmajori kocsiszínben. A vezetett túrákon kizárólag előzetesen regisztrált látogatók vehetnek részt - közölte a társaság az MTI-vel.

Forrás: Wikipedia

A közlemény szerint a 25 fős csoportok az ódon remízben megnézhetik a kocsiszekrényt és az elektromos berendezéseket, valamint a gépműhelyt, ahol a karbantartási munkákról tudhatnak meg többet, továbbá bekukkanthatnak az SGP-szerelvények vezetőfülkéjébe, sőt a Fogas nosztalgia kocsija mellett a BKV két nosztalgia villamosát is láthatják.

Az első 45 perces túra 9 órakor, az utolsó pedig 16 órakor indul. A sétákra előzetesen a BKV weboldalán kell regisztrálni.

A közleményben felidézik: a svájci Riggenbach-féle találmány új fejezetet nyitott a hegyi vasutak történetében. 1874. június 24-én indult első újtára a svábhegyi fogaskerekű vasút, vagy ahogyan a népnyelv nevezi, a Fogas. A vasút eredetileg a mai Svábhegy megállóig közlekedett, a 2883 méteres pályát 1890-ben hosszabbították meg újabb 850 méterrel a mai felső végállomásig. Jelenlegi hossza 3,7 kilométer, emelkedése 327 méter. A 60-as villamosként is számontartott fogaskerekű vasutat 1929-ben villamosították, egészen addig gőzmozdony vontatta a kocsikat. 1973-ban új, osztrák szerelvények érkeztek és a teljes vonalat - immár a BKV irányításával - felújították, valamint új állomásépületeket emeltek - írták a közleményben.

Mint hozzátették, a BKV a jubiláló fogaskerekűnek szenteli új kiállítását is: a Múzeumok éjszakáján megnyílt tárlat gazdag képanyaggal, makettekkel, modellekkel, egykori alkatrészekkel, korabeli jegyekkel, bérletekkel, régi menetrendi táblákkal, plakátokkal, utastájékoztatókkal és járművezetői egyenruhákkal eleveníti fel a Fogas történetét a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.28
A Chery csoporthoz tartozó AiMoga vállalat megkezdte humanoid robotjának online értékesítését. ..
2026.04.28
Egyszerre közel 11 ezer járművet képes befogadni a fedélzetére. ..
2026.04.28
Kína és az Európai Unió az év elején született ármegállapodás révén „puha landolást” ért el az....
2026.04.28
A sorozatgyártásban kínált első BMW-féle MINI modell 2001. április 26-án gurult le az oxfordi üzem....
2026.04.28
A világ legnagyobb gyártója 10,48 millió autót értékesített világszerte a március végével záródott....
2026.04.28
Az EU zöld utat adott a fejlett vezetéstámogató rendszereknek. Csak éppen nem gondoskodtak arról,....
2026.04.28
Hatékonynak bizonyult a kétnapos áprilisi buszsávellenőrzés a fővárosban: 87 esetben intézkedtek a....
2026.04.28
Múlt héten az autópálya gödöllői szakaszán rögzítette az egyik forgalomfigyelő kamera a döbbenetes....
2026.04.28
A kisautó és a kis SUV modelleket nem váltja fel közvetlenül az Audi, mivel inkább a nagyobb....
2026.04.28
Ma már nem az a hír, ha valamit villanyosítanak, hanem pont az, ha valaki a megfizethetőség....