Űrkutatás

Félúton van a Pluto és következő úticélja között a NASA űrszondája

2017.04.05.

- Félúton van a Pluto és a következő, jóval kisebb méretű úticélja között az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons nevű űrszondája. A New Horizons 2006. január 19-én startolt a New Frontiers program első küldetéseként, és 2015. július 14-én elsőként repült el Pluto mellett, hogy adatokat gyűjtsön a törpebolygóról és holdjairól.

A hivatal jelentése szerint épp a 2014 MU69 nevű égitest felé tart, mely a Plutóhoz hasonlóan a Naprendszer külső fagyos részén, a Kuiper-övben kering, viszont a Földtől csaknem 1,61 milliárd kilométerrel távolabb van, mint a törpebolygó. Emellett jóval kisebb: körülbelül 45 kilométer átmérőjű, azaz a Pluto méretének alig egy százaléka. A New Horizons a tervek szerint 2019. január 1-jén érkezik meg az MU69-hez. A hátralévő mintegy 750 millió kilométer megtételéhez az űrszonda öt hónapra hibernálódik a héten.


A New Horizons 2006. január 19-én startolt a New Frontiers program első küldetéseként, és 2015. július 14-én elsőként repült el Pluto mellett, hogy adatokat gyűjtsön a törpebolygóról és holdjairól. A hét tudományos műszere által gyűjtött adatokat 2015 szeptembere óta folyamatosan továbbította a Földre. Több mint 50 gigabitnyi adatot juttatott el a John Hopkins Egyetemen lévő laboratóriumba. Az űrszonda a törpebolygó és holdjai összetételéről gyűjtött adatokat, nagyfelbontású felvételeket készített róluk, vizsgálta a napszelet és a mágneses mezőket, tanulmányozta a Pluto légkörét és pormintákat vett. A MU69 felé tartva és a Naptól távolodva sebessége némileg csökken.

Az üstökösszerű égitesten kívül a Kuiper-öv tucatnyi másik objektumát is tanulmányozni fogja messziről. - Ezzel a misszióval megdöntjük a valaha kutatott legtávolabbi világ rekordját - fogalmazott Alan Stern, a Délnyugati Kutatóintézet munkatársa. Az űrszonda jelenleg a Földtől 5,7 milliárd kilométerre van. A rádiójeleknek 5 óra 20 percre van szükségük, hogy eljussanak a Maryland állami Laurelben lévő John Hopkins Egyetem irányítóközpontjából a New Horizonsra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....