pályázatírás

A felvidéki vállalkozások is pályázhatnak eszközbeszerzésre!

2017.10.10.

Már elérhető a felvidéki vállalkozások számára a Felvidéki Gazdaságélénkítő Program, amelynek keretei között felvidéki mezőgazdasági-, illetve mikro-, kis- és középvállalkozók nyújthatják be támogatási kérelmüket.

A keretösszeg majdnem 2,5 milliárd forint, amit a vállalkozók és vállalkozások technológiai felszereltségi szintjük és termelési kapacitásaik növelésére, illetve meglévő kapacitásaik jobb kihasználására fordíthatnak. A programban a 2017. január 1. előtt bejegyzett vállalkozások vehetnek részt.

A pályázat legfontosabb célkitűzései közé tartozik a gazdasági tevékenységek erősítése, a szereplők üzleti hatékonyságának növelése, a foglalkoztatottság növelése, valamint a kivitel növelése és a behozatali cikkek felcserélése hazai termékekkel.

Eszközbeszerzés támogatható

A felhívás kapacitásbővítési, innovációs-, termelési célú gép és berendezés-, valamint szoftver beszerzésére ad támogatást. Legfeljebb 5 eszköz szerezhető be ugyanazon szállítótól. Ha a pályázó az eszközt Magyarországról szerzi be, a támogatást is forintban kell igényelnie, és a kiutalás is forintban történik. Ha azonban nem Magyarországból veszi, a támogatást euróban kell igényelni, és a kiutalás is euróban történik majd.

A pályázó Szlovákia Szenci, Galántai, Dunaszerdahelyi, Komáromi, Vágsellyei, Érsekújvári, Nyitrai, Lévai, Nagyrőcei, Nagykürtösi, Losonci, Rimaszombati, Rozsnyói, Kassa-vidéki, Nagymihályi, Tőketerebesi, Poltári vagy Galgóci járásának valamelyikében állandó lakcímmel rendelkező természetes személy egyéni vállalkozó vagy ezen járások egyikének területén bejegyzett székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező jogi személy.

A támogatás mértéke akár 70% is lehet, az igényelhető összeg maximum 15 ezer euró.

Fontos!

A pályázati anyagok benyújtása 2017. október 1-én megkezdődött, és csupán 2017. október 20-ig fogadják be a kérelmeket!

Ha nem szeretne lemaradni a lehetőségről, kérje segítségünket

IDE kattintva!

 

Goodwill Consulting Kft. –

Információ első kézből – mert a fejlesztés kulcsát mi adjuk.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.16
Az elektromos autó kínálat az olcsó háromkerekűtől a prémiumszegmens luxus autóig terjed, ami....
2026.03.16
2025-ben a Škoda Auto Group újabb rekordévet zárt. A 2024-es stabil teljesítményre alapozva a cseh....
2026.03.16
Az MG bemutatta az első hivatalos képeket a hamarosan érkező MG 07 modelljéről, amely megörökli a....
2026.03.16
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs,....
2026.03.16
A japán pilóta és navigátora, Aaron Johnston a sok második hely után végre győzni tudott Kenyában a....
2026.03.16
A hétszemélyes Chery Tiggo 8 pont annyival ad többet a hetesnél, mint amennyit várunk: kényelmesebb....
2026.03.16
A high end analóg zene világában nem ritka, hogy egyetlen hangszedő vagy a lemezjátszó....
2026.03.16
Versenyezz, mérd fel a tudásod, és vidd el az 500.000 forintos fődíjat! NiT Hungary a Közúti....
2026.03.16
Közeledik az igazság pillanata: május 5-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2026 ....
2026.03.16
Nem elég a bírság és a jogosítvány elvétele: Olaszország mostantól technológiai alapon akadályozza....