sín

Fennakadt a síneken az öreg Suzuki – fotók

2024.03.17.

A férfi sofőr a vasúti átjáróban letért az úttestről, emiatt a személygépkocsija a síneken fennakadt. 

Közérdekű üzem működése gondatlan megzavarása vétsége és a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétsége miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy sofőrrel szemben.

A vádirat szerint a férfi 2020. október 01-én, Almásfüzitőn kívül nem a látási viszonyoknak megfelelően, és nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett, emiatt a vasúti átjáróban letért az úttestről. A férfi a járművel áthajtott az első sínpáron, ám a sínpárok közötti köves területen a gépkocsi bal oldali első része a középső sínpár fölé nyúlva a vágányon elakadt. Eközben a vasúti átjáró irányába szabályosan, mintegy 90 km/óra sebességgel érkezett egy tehervonat. Az elkövető a gépkocsiból kiszállt, és lámpával a vonatnak jelzett. A mozdonyvezető fékezett, azonban a mozdonnyal az autónak ütközött

A baleset miatt öt személyvonat szenvedett jelentős késést, a részlegesen és teljesen kimaradt vonatok esetében az utasokat vonatpótló autóbuszok szállították. A baleset 14 személyvonat közlekedését befolyásolta, amelyből 8 személyvonat összesen 641 percet késett, és a késések 285 fő utast érintettek.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a büntetlen férfival szemben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki, valamint véglegesen tiltsa el a közúti járművezetéstől.

A fotókon a vasúti sínen fennakadt, a mozdonnyal ütközött jármű látható.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
ügyészség

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....