baleset

Fénysorompót és két autót is letarolt Újpesten egy kamionos, aztán menekülni kezdett

2020.11.28.

A rendőrök a férfit az M3-as autópályán fogták el, később az is kiderült, hogy miért tört-zúzott.

A Pest megyei közlekedési járőrök november 27-én pénteken a kora esti órákban kaptak riasztást, hogy az M3-as autópályán egy kamion a belső sávban áll, sofőrje valószínűleg ittas. A járőrök kiérkezésekor két autóvezető már rávette a férfit, hogy húzódjon le a leállósávba, majd amikor kinyitották a fülke ajtaját, már érezték rajta az erős alkoholszagot. Az autósok elmondták a rendőröknek, hogy kilométerek óta követték a kamiont, megelőzni nem merték, mert össze-vissza haladt a sávok közt. 

A 40 éves kamionsofőr alkoholszintje a szondáztatásnál meghaladta az 1,6 ezrelék légalkoholszintet, előállítást követően a mintavételt végző orvos megállapítása szerint is súlyosan ittas állapotban volt. 

A Pest megyei rendőrök az intézkedés közben budapesti kollégáikkal egyeztettek, akik a férfit összefüggésbe hozták két autó összetörésével és egy vasúti fényjelző kidöntésével is. 

A rendelkezésre álló adatok alapján a 40 éves sofőr az elfogását megelőző órában a Szerencs utcánál kamionjával nekiütközött a vasúti átjáró fényjelzőjének, majd továbbhajtott és nekiment két parkoló autónak is; az egyik autó az ütközés erejétől egy villanyoszlopnak is nekicsapódott.  A férfi ezután az M3-as autópálya irányába hajtott el. 

A balesetek során senki nem sérült meg, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya ittas vezetés és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást.

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
Budapest közlekedésbiztonsága volt a központi témája a BKK harmadik Balázs Mór Konferenciájának. A....
2026.05.24
Angliában több évtizedes hagyománya van annak, hogy stoptáblával felszerelt, „nyalókás emberek”....
2026.05.24
Nem mindennapi jelenetet rögzített a fedélzeti kamera Budán, a Margit híd alatt, a rakpart felé....
2026.05.24
George Russell megőrizte a hidegvérét és győzött a montreali sprintversenyen, miközben Kimi....
2026.05.24
A BYD aggresszív előrenyomulása már miniautó szinten, a vezetéstámogató rendszerekben is felüti a....
2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....