München

Fiáker lovak nélkül

2020.06.24.

A Pedalhelden társaság elektromos működtetésű fiákert helyez üzembe Münchenben, elsősorban a turistákra és az esküvői párokra számítanak. Fél óra használat 79 euróba kerül – írja a Süddeutsche Zeitung

 

A kölni székhelyű cég Németországban többek között riksáiról, sörbiciklijeiről és e-robogóiról ismert, most azonban megszerezték az engedélyt az e-fiákerek számára is. A taxikkal ellentétében nem utcán várakoznak utasra várva, hanem interneten rendelhetők. Egyszerre hét utast tud szállítani, maximális sebessége 25 km/óra, s egy feltöltéssel 80 kilométert tud megtenni.

Lovak helyett a lóerőt elektromos motor helyettesíti, mivel azonban járműnek minősül, München parkjaiban nem közlekedhet.

Fél órára 79 euró a bérleti díj, természetesen ennél hosszabb időre is bérelhető, felár fejében.

A kölni cég elsősorban a turistákat és az esküvői párokat célozza meg lehetséges kuncsaftként. A fiáker kialakításánál követték a történelmi hagyományokat, a kocsi így nem csak feltűnést kelt, ideális eszköz fotózásra is.

S miként minden nagyváros, egyelőre München sem bővelkedik turistákban a koronavírus okozta válság miatt, ennek elmúltával azonban minden bizonnyal népszerű lesz az e-fiáker. A bajor fővárosban Béccsel és Salzburggal ellentétében immár lovak nélkül közlekednek a hintók.

A fotókat ITT, a cég oldalán tekinthetik meg.



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....