tanácskozás

Finomhangolásra szorul az e-útdíj

2016.03.12.

Budapesten került megrendezésre az Útdíj Fórum 2016. elnevezésű rendezvény. Az egynapos konferenciát a WebEye Magyarország Kft. hívta össze az e-útdíjjal kapcsolatos legfontosabb témák, és különösen a bevallást érintő kérdések megtárgyalására.

Az Útdíj Fórum 2016. nevű rendezvény fő célkitűzése az e-útdíjjal kapcsolatos kérdések megválaszolása volt, illetve a bevallást érintő gyakorlati tapasztalatok és észrevételek személyes megvitatása a jelenlévő szakmai szervezetek és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. képviselőivel. A fórumon a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége és számos vállalat képviselete vitatta meg a fuvarozókat nap mint nap érintő kérdéseket. Az e-útdíj bevallási közreműködőket a WebEye, mint az egyik legjelentősebb hazai szereplő képviselte, a valódi párbeszédről pedig a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. jelenléte gondoskodott.

A program első felében a WebEye szakemberei ismertették részleteibe menően a sikeres e-útdíj fizetés folyamatát és szakmai, illetve technikai hátterét. Továbbá összefoglalták, miképpen tudják a fuvarozók minimalizálni, vagy teljesen elkerülni az e-útdíjjal kapcsolatos büntetések veszélyét.

A fórum második részében a jelenlévő szakmai szervezetek képviselői a közúti áruszállításban érintett cégek küldöttei által feltett kérdéseket tárgyalták ki és válaszolták meg. A jogszabályi és technikai vonatkozású témák mellett olyan, az iparági szereplőket napi szinten érintő kérdések is reflektorfénybe kerültek, mint például a 4. számú főút ceglédi pihenőhelyén található útdíj-ellenőrzőpont, amely kialakítása révén rendszeresen büntetést jelez induláskor az egyébként szabályosan eljáró, pihenőidejükről továbbhaladó sofőröknek.

A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy az e-útdíj rendszer finomhangolása érdekében a szakmai szereplők összefogására van szükség, és világossá tették, hogy ezért még szorosabb együttműködésre törekszenek a jövőben.

A WebEye Magyarország Kft.-ről:

A WebEye Magyarország Kft. az Európa 14 országában jelen lévő 100 százalékban magyar tulajdonú WebEye Telematics cégcsoport tagja. A cégcsoport vezető szolgáltatása a telematikai-(Mobile Resource Management), szállítmányozási biztonságot támogató „WebEye megoldás”, amely GPS/GPRS technológia alkalmazásával a nap 24 órájában, valós időben teszi lehetővé a járművek mozgásának, útvonalának és üzemi paramétereinek elemzését.

 

               

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....
2026.06.11
A fejlett robotika, különösen a humanoid rendszerek rendkívül dinamikus fejlődése az automatizálás....