tilosban parkolás

Fizetnek azoknak, akik feljelentik a tilosban parkolókat

2020.12.06.

Az Egyesült Államokban fizetnek azoknak, akik feljelentik a tilosban parkolókat. Az informátorok 44 dollárt kapnak a szabálysértőkre kivetett bírságból – írja az autonews.ru orosz autós szakportál.

New York város tanácsa törvényjavaslatot dolgozott ki, amelynek értelmében a tilosban parkolókat feljelentők megkapják a bírság egy részét. Az előterjesztést közzétették New York város honlapján, a jogi eljárások oldalon.

Az amerikai nagyváros vezetése éveken át sikertelenül próbálkozott különböző módszerekkel, hogy felvegye a harcot a tilosban parkolás tömeges jelenségével. A rendőrség azonban képtelen volt megbirkózni a feladattal, az eddig bevezetett intézkedések nem hoztak eredményt.

A városháza tisztviselői ezért most kidolgoztak egy rendelet-tervezetet, amely pénzjutalomban részesíti a tilosban parkolók leleplezőit. A bejelentéshez – és a jutalomhoz – meg kell adni a tilosban parkoló autó pontos helyét, és csatolni kell hozzá egy igazoló fotót is. Ezt elektronikusan pillanatok alatt el lehet juttatni a rendőrséghez.

Az előterjesztés alapján az adatközlő minden egyes rögzített és megerősített szabálysértés után megkapja a bírság 25 százalékát. Ez maximum 44 dollár lehet esetenként. A maradék a város kasszájába kerül.

Ha a tervezetet elfogadják, nem is kell külön költségvetést rendelni a megvalósításához. Pénzt termel magától. Sőt, az új javaslat szerint a minimális parkolási bírságot 115-ről 175 dollárra emelnék.

A New York-i hatóságok bíznak abban, hogy a megnövekedett bírságok és feljelentési mechanizmus elriasztja majd a megrögzött szabályszegőket. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 09. kedd....
2026.06.08
Valódi tragédiák és szimulációik elemzéséhez speciális műszaki szakértő kell. ..
2026.06.08
A CUPRA tovább bővíti a hamarosan érkező Raval modellválasztékát: 2026 őszétől egy új, kedvező árú....
2026.06.08
A cég azután döntött az új modellek mellett, hogy jelentősen hátrébb került az európai autógyártók....
2026.06.08
A nemzetközi sajtó a világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonellinek, a Mercedes olasz....
2026.06.08
Egy bajor kisvárosban sorompó nélküli, teljesen digitalizált parkolási rendszert vezettek be. A....
2026.06.08
Három év után nyúlt hozzá a Mitsuoka a szokatlan megjelenésű Viewt Storyhoz, amely a múltidéző....
2026.06.08
Jelentős átdolgozáson esett át a Honda népszerű CRF off-road modellcsaládja a 2027-es modellévre. A....
2026.06.08
A New York-i Times Square forgatagába szervezett különleges, immerzív képzőművészeti....
2026.06.08
Az új Lamborghini videó, amely tökéletesen ötvözi a nagy teljesítményű atletikusságot, a szépséget....