versenyek

FleetBoard Sofőrliga 2017

2017.10.06.

2017-ben egy újabb mérföldkőhöz érkezett a FleetBoard magyarországi működése. A FleetBoard Driver’s League – Sofőrliga, Európában több éve nagy sikerrel kerül megrendezésre. Magyar sofőr eddig nem vehetett részt a versenyben, idén először azonban hazai versenyzők is megmérethették magukat az erős nemzetközi mezőnyben.

A versenyen bárki részt vehetett, aki FleetBoard-dal felszerelt járművel közlekedik. Hagyományosan tavasszal – májustól júliusig – mérik az eredményeket, hogy az éghajlati és időjárási körülmények a legkevésbé legyenek befolyásoló tényezők.
 
Minden versenyző a saját autójában, a saját normál napi fuvarfeladatait teljesítette, és a legjobb kétheti eredménye került értékelésre. Érdemes volt tehát minél hosszabban részt venni, hogy legyen idő az esetleges javításra. A FleetBoard osztályzat alapján került ki a nyertes. Idén először, az izgalmak fokozására bevezették a párbajozás lehetőségét is. Azon járművezetők, akik egy szabadon választott résztvevő járművezetővel párbajoztak – azonos kétheti adataikkal – és ezt megnyerték, bónuszpontszámokat is kaptak. Nem csak egyéni versenyt hirdettek, hanem csapateredmények is megállapításra kerültek. Az egy cégtől résztvevő legjobb három gépkocsivezető pontszáma alapján állapították meg a sorrendet (párbajok nélkül).
 
Az idei versenybe a Pappas Auto több ügyfele és járművezetője is nagy lelkesedéssel nevezett be. Az összesen hat csapat és mintegy 150 egyéni induló közötti szoros versenyt egyéniben végül a J&S Speed Kft. járművezetői közül Steinbach Ottó nyerte. A csapatversenyben a Supernova Intertrans Kft. sofőrjei diadalmaskodtak. Az eredményhirdetésre 2017.09.29-én került sor, a Pappas Auto Hunyadi János úti Élményátadójában. A díjazottak élményajándékban részesültek.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.11
Idén 210 helyszínen összesen 570 kilométernyi országos fő- és mellékút újul meg csaknem 149....
2026.08.11
Elsőre egy kicsit elegánsabb dizájnt és összeszedettebb anyaghasználatot vártam el egy felső-....
2026.08.11
Második alkalommal nyerte el Magyarország 500 vezető márkája egyikeként a Business Superbrands....
2026.08.11
Harminc éve indította el a hibridforradalmat a Toyota, és esze ágában sincs átengedni a vezetést a....
2026.08.11
Bradley Smith emlékezetes hazai győzelmet aratott, míg Archie McDonald megszerezte a pole pozíciót....
2026.08.11
Európa-szerte egyre nagyobb aggodalmat kelt az autósok körében terjedő új trükk: speciálisan....
2026.08.11
A személyautókhoz képest a túlterhelt tehergépjárművek sokkal nagyobb mértékben koptatják az....
2026.08.11
A Honda tovább erősíti a CR-V, ZR-V és HR-V modellek vonzerejét egy sor átgondolt fejlesztéssel,....
2026.08.11
A BYD környezetvédelmi együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetemmel. A lépés....
2026.08.11
Az Audi Q3 gazdagabb alapfelszereltséggel, új digitális funkciókkal és megújult csomagstruktúrával....