rendőrségi ellenőrzés

Fokozott rendőri ellenőrzés kezdődött

2015.04.02.

- Józan húsvét elnevezéssel országos akciót tart a rendőrség csütörtöktől hétfőig, elsősorban az ittas és bódult járművezetők kiszűrése érdekében - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője sajtótájékoztatón Budapesten.

Óberling József közölte: az ellenőrzések szükségességét mutatja, hogy az elmúlt évben elvégzett 26 ezer ellenőrzés során 600 járművezető bizonyult ittasnak, ami 2,2 százalékos arányt jelent, ugyanakkor a balesetek 10 százalékánál játszott közre az alkoholfogyasztás.

Az ideihez hasonló méretű ellenőrzés először tavaly volt, miután 2013-ban a húsvéti ünnepek alatt kilenc ember halt meg a magyar utakon. Most is mintegy ötezer rendőr vesz részt az akcióban, az ellenőrzésben közreműködnek az Országos Polgárőr Szövetség és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) munkatársai is - mondta.


Érsek István, az NKH elnökhelyettese ismertette, hogy munkatársaik ellenőrzik az autók, rajtuk például az abroncsok és az ablaktörlő lapátok állapotát, és felhívják a járművezetők figyelmét a hiányosságokra.

Nyílt napok alkalmával ugyanakkor lehetőséget adnak az autósoknak, motorosoknak a Tavaszi átállás elnevezésű akció keretében a járművek ingyenes műszaki ellenőrzésére a hatósági vizsgaállomásokon. Aki élni szeretne a lehetőséggel, az a hatóság honlapján, az nkh.gov.hu webcímen is tájékozódhat a részletekről - mondta.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..
2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....
2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....