Magyar Borok Útja Rally

A földművelésügyi miniszter a 20. Magyar Borok Útja Rali mellé állt

2015.06.19.

Fazekas Sándor agrárminiszter lesz a fővédnöke az immár huszadik alkalommal megrendezendő autós és gasztro-kulturális rendezvénynek. Az útirány: a Mátra, Eger és Tokaj-Hegyalja, a KRESZ szabályai a verseny egész területén érvényesek.

Húsz év nagy idő, emlékszünk-e még, milyen borokat kínáltak az ABC-ben a kilencvenes évek első felében? Leginkább az állami borászati kombinátok kevéssé fantáziadús palackjait, de már megjelentek a cukorcefréből rottyantott és a teljesen szintetikus ballonos lőrék is. Szerencsére megkezdődött a magánpincészetek újjáéledése is, családi hagyományok, szerény vagyonkák, esetleg a rendszerváltás utáni kárpótlásként kapott szőlők segítségével.

Remekül érzett rá az új, akkor még igencsak születőben levő divathullámra Regőci Attila, aki összekötötte az ébredező újautó-piacot a magára találó borturizmussal. Azóta, tehát 1996 óta, hogy az örökös ralibajnok Ferjáncz Attila és „Regő” elindította a sorozatot, 19-szer ragadtak kormányt a politika, a közélet, a média, a gazdasági élet prominensei, és egy-egy hosszú hétvégén hódoltak szenvedélyüknek, az autózásnak, és ráirányították a nagyközönség figyelmét a kiváló borászokra és borászatokra, akik közül sokan szép karriert jártak be azóta.

Az idei, huszadik boros rali alkalmával adja át a szervezést Regőci Attila az új tulajdonosnak. Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Megay Róbert Péter, az esemény szervezőbizottságának társelnöke jelképesen és valóságosan is átvette a stafétabotot és a mikrofont az alapító tulajdonostól.

Megay Róbert Péter bejelentette, hogy az élménytúra idén augusztus 28-30. között a Tokaj-hegyaljai, az Egri és a Mátraaljai Borvidéket járja be, miközben a résztvevők közel két tucat pincészetet látogatnak meg. "Örömmel mondhatom, hogy a jubileumi rali alkalmából Fazekas Sándor a fővédnöki szerep ismételt elvállalása mellett most indulóként is részt vesz a versenyen" - fogalmazott a társelnök. Idén kiemelkedően nagy az érdeklődés a rali iránt, amelyen száz autóban fogják maximálni az indulók számát, s ez összesen 230 versenyzőt jelent.

Az agrárminiszter a korábbi években is támogatta a borvidékeket népszerűsító rendezvényt. A képre kattintva megtekintheti a sajtótájékoztatón készült képeket.

A rendezvény a borkultúra és a turisztikai látnivalók mellett a tudatos és biztonságos közlekedés népszerűsítésére is figyelmet fordít. Komáromi Endre nyugalmazott rendőrezredes, a rali biztonsági főnöke felhívta a figyelmet, hogy az esti vacsorák és borkóstolások nem mehetnek a közlekedésbiztonság rovására. Éppen ezért a versenyzőket a reggeli gépátvétel előtt megszondáztatják majd. Bár nevében szerepel a rali szó, ezen a versenyen mégsem érdemes gyorsan hajtani, ugyanis a rendőrség a legváratlanabb helyeken is kirakhatja a sebességmérőt. Akárcsak a mindennapi közlekedésben, a KRESZ-szabályait a ralin is szigorúan betartatják a közlekedésiek.

Az eseményen megjelent Fehér György író-újságíró, az 1996-os rali győztese. Az Autósélet korábbi szerkesztője azonban nem szólt a megjelentekhez, ugyanis a betegség, amellyel régóta küzd, beléfojtotta a szót. Írni azonban továbbra is tud, és a közelmúltban jelentette meg Utazás Parkinzóniába című könyvét. „Levelezünk, mert Gyuri messze él innen, Parkinzóniában. Parkinzónia olyan hely, ahonnan nem hallatszik ki a szó, legalábbis Gyuriét nem érteni. Parkinzónia érdekes, különleges, földi halandóra veszélyes világ, teli rejtélyekkel, megoldandó feladványokkal. Túlélőjáték – írta Tóth Gábor Ákos, a 192 oldalas könyv szerkesztője.

Jámbor Gyula

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....