fejlesztések

Fontos új technológiákat vezet be a Toyota zászlóshajóján

2020.11.10.

Belpiacos zászlóshajóján alkalmazza először az új generációs vezetőtámogató technológiát a Toyota. A kiszivárgott hírek szerint ezek a rendszerek hamarosan Európában is megjelenhetnek.

A Crown a Toyota történetének legrégebben (1955 óta) futó modellszériájaként, egyben a márka első exportmodelljeként (1958) vonult be az autóipar történelemkönyvébe.

Az állami ügyfeleknek (minisztériumoknak, illetve a császári udvarnak) fenntartott Century-től eltekintve nincs nagyobb, elegánsabb, gazdagabban felszerelt modell a márka palettáján. Presztízséhez méltó módon a Crown fedélzetén vezetett be számos technológiai újdonságot a Toyota, Japán első szériagyártású nyolchengeres motorján (1964) át a világ első, CD-ROM alapú navigációs berendezéséig (1989).

Ebből a szempontból különösen izgalmas volt a 2008-ban bevezetett, 13. generációs modell, amely az elsők között kapott műholdas vezérlésű adaptív futóművet, illetve szintén GPS alapon működő vészfékező rendszert, amely a STOP-táblánál megállítja a gépkocsit.

A Crown a maga korában egyedüliként volt képes észlelni az oldalról közeledő, ütközéssel fenyegető járműveket, és bevezetése után egy évvel, 2009-ben a globális autóiparban elsőként kínált a két első ülés közötti légzsákot.

Jelenlegi generációja a járművek és a közlekedési infrastruktúra közötti kommunikáció bevezetésében szerzett érdemeket, most pedig további értékes vezetőtámogató funkciókkal bővíti a világ legnagyobb autómárkájának technológiai tárházát.

A Toyota Safety Sense csomag legújabb kiegészítése a vezető viselkedését felügyelő aktív rendszer. Amennyiben a sofőr rosszullét következtében képtelen folytatni a vezetést, a jármű észleli az egészségügyi vészhelyzetet, fokozatosan lelassítja a Crown szedánt, és megállítja.

Mindeközben végig a sávjában tartja az autót, így nem fordulhat elő, hogy az átmenetileg önállóan haladó gépkocsi balesetet okoz. A Crown másik fontos újdonsága a kanyarban lassítani képes adaptív tempomat. A technológia mesterséges intelligencia alkalmazásával képes megbecsülni a következő kanyar ívét, és ha szükségesnek látja, optimális értékre csökkenti az autó sebességét.

A Toyota mérnökei emellett olyan új funkciókkal bővítették az ütközéselkerülő rendszer tudását, amelyekkel a márka más modelljeinél már találkozhattunk a közelmúltban.

A gyalogosokat és kerékpárosokat is felismerő PCS rendszer képes felismerni a szemből érkező, a Crown útjába bekanyarodni készülő járműveket, illetve az úttesten átkelő gyalogosokat.

A Crown is megkapta a rossz pedálkezelésből adódó, véletlen gyorsítást megakadályozó rendszert, képes megállítani a kis sebességnél gyorsító autót, ha akadályt észlel a haladási irányban, illetve aktív kormányzással segít elkerülni az autó útjába kerülő akadályokat.

Ezek a technológiák többségükben egyelőre nem elérhetők Európában, ám ez hamarosan változhat. Mivel a Crown ugyanarra a padlólemezre épül, mint az idén decemberben bemutatkozó második generációs, hidrogén üzemanyagcellás Toyota Mirai szedán, ez utóbbi minden bizonnyal szintén megkapja a felsorolt fejlett biztonsági és kényelmi funkciók többségét.

Fotó: Toyota

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....