támogatás

Ford: egy jobb világért Indiában és Mexikóban

2017.12.23.

A Ford Motor Company a mai napon bejelentette a Bill Ford Jobb Világ Projekt (BFBWC) részeként működő, 200 000 dolláros alap létrehozását, hogy két olyan nemzetközi projektet támogasson, amely jelentős fejlődést hoz az Indiában és Mexikóban élő emberek számára az egészség és a higiénés körülmények területén. 2015-ben, a Ford Volunteer Corps megalakulásának 10. évfordulóján kezdődött az a közösségfejlesztési kampány, melynek ez az alap is része.

A felhívás a Ford Alapítvány és Bill Ford, a Ford Motor Company ügyvezető elnöke közös ötlete volt. A program lehetőséget biztosít az önkéntes munkavállalóinak, hogy világszerte olyan helyeken dolgozhassanak együtt a közösségi aktivistákkal, ahol a Ford üzletileg jelen van. A program arra ösztönözi a munkavállalókat és a közösségi partnereket, hogy olyan globális problémák megoldásával kapcsolatos ötleteket nyújtsanak be, mint a mobilitási kérdések, az élelmiszerhiány, a víz és a lakhatás.

„Nagyon büszke vagyok munkatársaink tevékenységére, akik azért dolgoznak, hogy a világban pozitív változások következzenek be,” fogalmazott Bill Ford. „Az alapvető szükségletekhez való hozzáférés sok közösség számára még mindig nem egyértelmű, és ennek a projektnek azonnal érzékelhető az emberek életminőségére gyakorolt pozitív hatása.“

India

Az indiai Kancheepuram Chennaion kívül eső, vidéki területein, ahol az illemhely és a saját mosdó ismeretlen fogalom, a 140 000 dolláros alap a következőket biztosítja:

  • 100 darab, lakóhelyen kialakított SMART illemhelyet, amely 3 faluban 300 vécét jelent. A SMART illemhely belső világítással van ellátva, lehetőség van benne a kézmosásra, illetve a fenntartható használat és a karbantartás érdekében föld alatti, dupla derítős rendszerrel működik.
  • A helyes higiénés és egészségügyi gyakorlat elsajátítását célzó programot az ott élők számára.

„Ezekben a falvakban az emberek általában a szabad ég alatt végzik a szükségüket,” mondta el Jennifer Leonard, a Ford fékrendszer-mérnöke, aki egyben a projekt vezetője is. „Ez a gyakorlat a betegségek terjedéséhez és a gyermekhalandóság, illetve a nők elleni támadások számának növekedéséhez vezet. Ezzel a programmal az a célunk, hogy javítsunk az egészségügyi körülményeken, valamint lehetőséget nyújtsunk az embereknek arra, hogy elvonulhassanak, s ezáltal méltóságot és a biztonságot biztosítsuk számukra.”

A tervek szerint a kancheepurami építkezés januárban kezdődik, és 2018 őszén fejeződik be. Az illemhelyek üzembe helyezése a Chennai-telepi Ford önkéntesek segítségével történik. A projektet a Gramalaya nevű, SMART illemhelyek üzembe állítására szakosodott, indiai nonprofit szervezet irányítja. A 30 éves közegészségügyi tapasztalattal rendelkező Gramalaya célja, hogy segítsen megszabadulni Indiának attól a gyakorlattól, hogy lakosai szabad ég alatt végezzék a dolgukat.

Mexikó

A mexikói Hermosillo melletti Guayacanban drága kincs az ivóvíz. A 60 000 dolláros támogatási alap a következőket fedezi:

  • A Guayacan Közösségi Központ létrehozását, ahol a lakosok tisztított vízhez, illemhellyel felszerelt fürdőszobához és a kézmosáshoz elengedhetetlen folyóvízhez juthatnak.
  • Otthoni vízszűrő rendszer biztosítását 750 család számára, egyszeri, 5 dolláros díj befizetése ellenében. A Ford az Aqua Clara International nevű céggel dolgozik együtt, amely egy víztisztítókat gyártó michigani nonprofit cég.
  • A helyi egyházzal együttműködve, vasárnaponként ingyenes reggelit.
  • Olyan közösségi központ létrehozását, amely egyúttal további képzéseknek és egyéb nonprofit szolgáltatásoknak ad majd otthont.

„Mexikó északnyugati részén a vízben magas az arzén mennyisége. Ez a projekt biztosítja az emberek számára a biztonságos ivóvízellátást, valamint egy olyan helyszínt, ahol találkozhatnak és összegyűlhetnek,” magyarázta el Cindy Turner, a Ford mérnöke és a projekt vezetője. „A tiszta víz alapvető szükséglet, ezért bízunk abban, hogy a projekt óriási hatással lesz a közösségre.”

A szervezők most intézik az építkezés jóváhagyását, és arra számítanak, hogy az építkezés még ezen a télen elkezdődik.

A 2017-es alap harmadik támogatottjának nevét később hozzák nyilvánosságra.

Korábbi projektek

A Bill Ford Jobb világ felhívás már az elmúlt két évre visszatekintve is jelentős eredményekről számolhat be.

2016-ban a Thaiföld Tiszta Víz közösségi projekt 200 000 dollár támogatást kapott arra, hogy kilenc vidéki iskolában tisztítórendszerek, mosdókagylók és mosdók segítségével fejlessze a tiszta vízhez való hozzájutás lehetőségét. A Ford önkéntesei segítettek a lakosoknak 100 banáncserje és egyéb haszonnövények telepítésében. A termés egy részét az iskolában ebédkor osztják ki, a másik részét eladják, a bevételt pedig az iskola mezőgazdasági kezdeményezéseire fordítják.

A thai programnak végül 13 iskola és 3300 ember látta hasznát. Csaknem 200 Ford-munkatárs utazott el a Bangkoktól mintegy 210 kilométerre fekvő Chanthaburi régióba, hogy segítsen a fejlesztési munkálatokban.

A GoodTurn App projektet, amely 250 000 dollár támogatást nyert az alapból, idén nyáron vezették be az Apple Store-ban. Az alkalmazás a Ford Motor Company önkénteseit köti össze olyan nonprofit közösségekkel, amelyeknek emberek szállításával kapcsolatban kell segítséget nyújtani. Az ötlet szellemi szülőatyja Cecil Saint Pierre, a Ford korábbi konfliktusövezetekből származó ásványi anyagok elemzője, a fejlesztő pedig a detroiti Mercy Egyetem volt. A GoodTurn alkalmazást arra használják, hogy Michiganből segélyszállítmányokat juttassanak el a Harvey az Irma és a Maria hurrikán áldozataihoz.

Az alkalmazást a Ford és a Mercy Egyetem folyamatosan fejleszti, és a tervek szerint hamarosan az Android operációs rendszerű eszközökön is hozzáférhetővé válik, valamint webes felületet is kap. 

A Ford Motor Company globális autóipari és mobilitási vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. Az összesen mintegy 202.000 alkalmazottat foglalkoztató, világszerte 62 gyártóüzemet működtető vállalat alaptevékenysége a Ford személyautók, haszongépjárművek, SUV-k és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók gyártása, értékesítése, finanszírozása és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. Ugyanakkor a Ford lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán is a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. Amennyiben több információra van szüksége a Ford termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company szolgáltatásairól, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 52.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 66.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....