Ford

A Ford ígérete: jönnek az olcsó e-autók a forradalmi gyártási technológia miatt

2025.09.04.

A Ford azt ígéri, hogy fejtetőre állítja az autós világot az új gyártási technológiája,  felgyorsul az elektromos autók összeszerelése, és olcsóbbak is lesznek.

A forradalminak nevezett új technológiáról személyesen Jim Farley, a Ford vezérigazgatója tájékoztatta a nyilvánosságot.

Az amerikai autóóriás – állítja Farley – valódi áttörést ért el az autóiparban azzal, hogy teljesen új megközelítést dolgozott ki modelljei összeszerelésére. Az innováció révén az autók összeszerelésének folyamata jelentősen felgyorsul, s ebből kifolyólag az autók is olcsóbbak lesznek. Farley szerint a Ford az egész világnak meg akarja mutatni az új gyártási rendszer előnyeit, amelyet Ford Universal EV Production Systemnek neveztek el. Fontos tudni, hogy az új technológia egyelőre kizárólag elektromos autók összeszerelésére vonatkozik.

Az új módszer lényege, hogy az összeszerelési folyamat három különálló, párhuzamos szakaszra oszlik. Az egyik fázisban az autó elejét szerelik össze, a másikban a középső részét, ahová azonnal beszerelik az akkumulátort, a harmadikban pedig az autó hátsó részét készítik el.

A szállítószalag nem egyenes vonalú, hanem elágazik, majd a gyártási ciklus végén megint összeér. Így egyszerre több irányban, párhuzamosan halad a gyártás.

Érthető piaci okokból a részletek nem váltak ismertté, de Farley szerint ez a gyártási metódus jelentős megtakarítást tesz lehetővé a gyártásban, kompaktabbá teszi az üzemeket, csökkenti az összeszerelés összköltségét. Az előzetes számítások szerint az autók összeszerelési ideje akár 15 százalékkal is csökkenhet, húsz százalékkal kevesebb alkatrész lesz bennük, amivel egyszerűsödik a jármű szerkezete, és csökken a gyártás komplexitása. A vállalat szerint négyezer új munkahely jön létre az új technológia alkalmazása révén.

Az új technológia gyökeresen megváltoztathatja az autógyárak megszokott kinézetét is.

Az első autó, amelyet már az új technológiával fognak összeszerelni a Ford új elektromos pickupja lesz, amelynek gyártása két év múlva kezdődik Kentuckyban, és mindössze 30 ezer dollárért, vagyis körülbelül tízmillió forintért fogják értékesíteni.

Való igaz, hogy az elektromos autók még mindig drágábbak a hagyományos meghajtású járműveknél, holott egyszerűbbek, és a hajtásrendszerük nincsenek kitéve nagy hő- és nyomáshatásoknak. Az autógyárak éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy olcsóbbá tegyék az elektromos járműveket.

A jövő mondja meg, hogy ebben a versenyfutásban a százhúsz éves múltra visszatekintő Ford ér-e el elsőként a célba. Farley mindenesetre olyan világrengetőnek tartja a gyártási innovációt, mint amilyen a T-modell megjelenése volt 1908-ban.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.05
2026-ban az Audi egy igazán különleges jubileumot ünnepel: az öthengeres motor 50. évfordulóját. Ez....
2025.12.05
Tudta, hogy Bécsben már nem csak a templomban lehet beszélgetni egy lelki vezetővel? Toni Faber, a....
2025.12.04
A HangZóna mai vendége Mikesz Csaba a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató helyettese....
2025.12.04
Utolsó modellévét valódi újdonsággal indítja a Toyota Corolla, bár szó sincs technológiai....
2025.12.04
Amikor a hőmérséklet csökken, a parkoló autó belseje is gyorsan lehűl. A tárgyak vagy maga a jármű....
2025.12.04
A BMW M Motorsport és a PUMA novemberben, a kínai Chengdu Tianfu International Raceway....
2025.12.04
Első latin-amerikai autós központjának megnyitásával a Porsche megerősíti a márka hosszú távú....
2025.12.04
Eddig még csak ízelítőt adtak nekünk a fagyos reggelek, de érdemes felkészülni! A gépjárművek....
2025.12.04
A Kia 2026. január 9-én, a Brüsszeli Autószalonon mutatja be az EV2-t, egy Európának szánt,....
2025.12.04
A Lufthansa-csoport 11, a közelmúltban átvett A320neo családba tartozó repülőgépét vizsgálja, hírek....