határátkelő

A forgalom erősödésére számítanak a röszkei határátkelőnél

2015.06.09.

– Már ettől a hétvégétől a forgalom erősödésére számít a rendőrség a röszkei határátkelőhelyen, mert a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szabadságra, a turisták pedig nyaralni indulnak – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.

Szenti Szabolcs közölte, az elmúlt évek tapasztalatai szerint június végétől augusztus első feléig várható torlódás a határátkelőhely kilépőoldalán, míg július második felétől egészen augusztus végéig a belépő irányú forgalom lesz erős. A legkritikusabb időszak július utolsó kettő és augusztus első két hete, amikor hétvégente mindkét irányban jelentős várakozások alakulhatnak ki. Egy átlagos nyári napon 15-20 ezer utas veszi igénybe a röszkei autópálya-határátkelőhelyet, a nyári szabadságok időszakában ez a szám akár 60 ezerre is nőhet – tudatta az őrnagy.


A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség a hazai és külföldi társszervekkel együttműködve felkészült arra, hogy a csúcsforgalom idején az átkelőhely teljes kapacitáson működjön. Az autósoknak azt tanácsolja a rendőrség, hogy indulás előtt tájékozódjanak a police.hu-n az aktuális várakozási időkről, vagy hívják a röszkei határátkelőhelyet a 30/466-1026-os telefonszámon.

Szükség esetén a gyorsabb átlépés érdekében célszerű Tompa, Tiszasziget vagy Ásotthalom felé kerülni, a két utóbbit naponta 7 és 19 óra között vehetik igénybe az utazók.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....