Forma-1 Toszkán Nagydíj

Forma-1: Flúgos futam Toszkánában

2020.09.13.

A címvédő és hetedik világbajnoki címének megnyerésére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Toszkán Nagydíjat, amelyet baleset miatt kétszer is félbeszakítottak - írja az MTI.

Az összetettben is vezető 35 éves Hamiltonnak ez az idei hatodik, és pályafutása 90. futamgyőzelme, így már csak egy hiányzik neki ahhoz, hogy beérje a legendás, hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját.

Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért célba másodikként, míg harmadikként az F1-es karrierje során először dobogós thaiföldi Alexander Albon végzett a Red Bull-lal.

A rajtot Bottas jobban kapta el, mint Hamilton, közben Charles Leclerc (Ferrari) az ötödik helyről a harmadikra jött fel. A második kanyarban két baleset is történt, Max Verstappen (Red Bull) és a múlt héten Monzában futamgyőztes Pierre Gasly (Alpha Tauri) kiesett, a versenybíróság pedig a pályára küldte a biztonsági autót.

A Safety Car a hatodik kör végén engedte útjára a mezőnyt, de már a célegyenesben újabb látványos balesetet láthatott a főtribünön ülő, korlátozott létszámú nézősereg. Bottas az élen meglehetősen későn kezdte el nyomni a gázt, így a középmezőny feltorlódott, és a gyorsításnál négyen is összeütköztek. A biztonsági autó ismét főszerephez jutott, de aztán a versenybíróság jobbnak látta félbeszakítani a futamot.

A verseny nagyjából 20 perc szünet után indulhatott újra, és az új szabályoknak megfelelően ismét állórajt következett, a pilótáknak abban a sorrendben kellett felállni a starthoz a célegyenesben, amilyen sorrendben haladtak, amikor félbeszakították a futamot. Az első rajtkocka Bottasé, a második Hamiltoné, a harmadik Leclercé volt.

A második rajt Hamiltonnak sikerült jobban, az első kanyarban kívülről megelőzte Bottast, Leclerc pedig csak néhány kör erejéig tudta őrizni a harmadik helyet, melyet Lance Stroll (Racing Point) vett át tőle. A 32. körben Bottas a második helyről kiállt a boxba kerékcserére, és egy körrel később Hamilton is így tett, a sorrend nem változott az első két helyen, harmadiknak azonban Daniel Ricciardo (Renault) jött fel.

A 43. körben Stroll egy defekt miatt nagy balesetet szenvedett, és bár a versenyző nem sérült meg, a pályát övező gumifalat javítani kellett, ezért ismét piros zászlóval félbeszakították a futamot.

A versenyzők 20 perc szünet után álltak fel újra a rajtrácsra, a Toszkán Nagydíj harmadik állóstartját pedig Ricciardo kapta el a legjobban, és feljött másodiknak. Így 13 körrel a leintés előtt Hamilton, Ricciardo, Bottas volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, de a Mercedes finn pilótája a kör végén azonnal visszajött másodiknak.

A hajrában Bottas már nem tudta veszélyeztetni Hamilton sikerét, Ricciardo pedig elveszítette a harmadik pozíciót Albonnal szemben.

A Ferrari F1-es történetének 1000. futamán az idén gyengélkedő maranellói istálló mindkét versenyautója pontot szerzett: a monacói Charles Leclerc nyolcadik, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel pedig tizedik lett.

A világbajnoki idény két hét múlva Szocsiban, az Orosz Nagydíjjal folytatódik.

A vasárnapi Forma-1-es Toszkán Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):



    Végeredmény, Toszkán Nagydíj, Mugello (59 kör, 309,497 km, a pontszerzők):

    -------------------------------------------------------------------------

 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:17:30.074 perc

 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 4.880 másodperc hátrány

 3. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 8.064 mp h.

 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 10.417 mp h.

 5. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 15.650 mp h.

 6. Lando Norris (brit, McLaren) 18.883 mp h.

 7. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 21.756 mp h.

 8. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 28.345 mp h.

 9. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 29.770 mp h.

10. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 29.983 mp h.

    leggyorsabb kör: Hamilton, 1:18.883 perc (58. kör)

    pole pozíció: Hamilton



    A vb-pontversenyek állása 9 futam után (még 8 van hátra):

    --------------------------------------------------------

    versenyzők:

 1. Hamilton 190 pont

 2. Bottas 135

 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 110

 4. Norris 65

 5. Albon 63

 6. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 57

 7. Ricciardo 53

 8. Leclerc 49

 9. Pérez 44

10. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 43

11. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 41

12. Esteban Ocon (francia, Renault) 30

13. Vettel 17

14. Kvjat 10

15. Nico Hülkenberg (német, Racing Point) 6

16. Räikkönen 2

17. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 2

18. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1

csapatok:

 1. Mercedes 325 pont

 2. Red Bull 173

 3. McLaren 106

 4. Racing Point 92

 5. Renault 83

 6. Ferrari 66

 7. Alpha Tauri 53

 8. Alfa Romeo 4

 9. Haas 1

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....