sprintfutam

Forma-1: Piastri mindent megpróbált, de 300 fölött esélytelen volt

2025.07.26.

A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíj szombat délben rendezett sprintfutamát.

A 27 éves holland pilóta mögött a vb-pontversenyben vezető ausztrál Oscar Piastri (McLaren) lett a második, míg a brit Lando Norris (McLaren) a harmadik. Piastri így egy ponttal növelte az előnyét csapattársával és legfőbb üldözőjével, Norrisszal szemben, s kilencpontos különbséggel vezet az összetettben.

Közvetlenül a rajt után még nem változott a sorrend az élmezőnyben, az Eau Rouge kanyarkombinációt követő egyenesben viszont a második helyről startoló Verstappen szélárnyékból kibújva meg tudta előzni a pole pozícióból indult Piastrit, míg mögöttük Charles Leclerc (Ferrari) Norrist hagyta le és jött fel a negyedikről a harmadik pozícióba.

A folytatásban Piastri nem igazán tudott támadási távolságba kerülni Verstappen mögött, Norris viszont a negyedik körben megelőzte Leclerc-t, és üldözőbe vette az első két helyen száguldó riválist. Piastri hiába volt gyorsabb a kanyarokban, a hosszú egyenesben, 300 felett a Red Bull verhetetlen volt.

A hátralévő körökben az élen száguldó trió sorrendje már nem változott, sem Piastrinak, sem pedig Norrisnak nem volt valódi esélye az előzésre, sőt, a támadásra sem.

A program 16 órától az időmérő edzéssel folytatódik Belgiumban.

Belga Nagydíj, a sprintfutam végeredménye (15 kör, 105,06 km, a pontszerzők):

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 26:37.997 perc

2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 0.753 másodperc hátrány

3. Lando Norris (brit, McLaren) 1.414 mp h.

4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 10.176 mp h.

5. Esteban Ocon (francia, Haas) 13.789 mp h.

6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 14.964 mp h.

7. Oliver Bearman (brit, Haas) 18.610 mp h.

8. Isack Hadjar (francia, RB) 19.119 mp h.

MTI

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....
2026.07.25
A robotipar nyerő szériában van, Európa fejvesztve lohol Kína nyomában, ezúttal a humanoid....
2026.07.25
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos....
2026.07.25
Kellemetlen élményben volt része egy 54 éves szlovákiai nőnek a horvátországi A1-es autópálya....
2026.07.25
 Ugyanakkor az elektromos autók iránti kereslet meredeken emelkedik – alacsony szintről indulva –....