Formula Student Hungary

Formula Student Hungary: a 44 szabad hely 2 másodperc alatt telt be

2016.08.16.

Augusztus 18-21. között immáron hetedik alkalommal rendezik meg a felsőoktatásban tanuló hallgatókból álló csapatok nemzetközi versenyét, a Formula Student Hungary-t. A győr-gönyűi kikötőben 44 csapat indul harcba a győzelemért, közöttük négy magyar. A legfontosabb tudnivalókról Baudentisztl Ferencet, a FS Hungary sajtófőnökét kérdeztük.

Mi is az a Formula Student, amelyet az egyetemisták Forma 1-es versenyként is emlegetnek?

Baudentisztl Ferenc sajtófőnök

A Formula Student egy formula autós, azaz nyitott vezetőfülkés versenysorozat, mely alapvetően egy konstruktőri verseny, melynek végeredménye összetett pontszámítási szisztéma alapján alakul ki. A pontszám 40 százalékát a statikus versenyszámok adják, míg a versenypályán mutatott teljesítmények 60 százalékban szerepelnek a végelszámolásnál. A statikus versenyszámok során a motorsport és az autóipar szakembereiből álló bírák pontozzák az autót és az értékesítési tervet a műszaki megoldások, a költségterv és az értékesítési prezentáció alapján. Az elméleti tudás felmérése után a versenypályán a hallgatók négy versenyszám keretében bizonyíthatják az általuk épített versenyautó képességeit.

Az eredményes szerepléshez mindegyik területen jól kell teljesíteniük a csapatoknak és autóiknak. A csapatoknak a verseny alapkoncepciója alapján egy sorozatgyártásra kész versenyautó prototípusát kell elkészíteniük, melynek nem csak menettulajdonságaiban kell megbízhatónak lennie, hanem sorozatgyártásban piacképes áron előállíthatónak is. A csapatok versenye egy jól megtervezett versenyautó legyártásának és az értékesítési terv kidolgozásának kombinációja.

Mekkora az FS-autók átlag- és legnagyobb sebessége?

A versenyeken az elsődleges biztonsági szempontok miatt az autók teljesítménye a szabályok által korlátozott. Ezzel együtt, egy FS-autó átlagban háromszor gyorsabb, mint egy személyautó. A tavalyi FSH-n  például a KA Racing electric csapat 3,6 másodperc alatt teljesítette a 75 méteres gyorsulást. Érdekesség, hogy a svájci AMZ elektromos FS-autója egy tesztelésen 1,513 másodperc alatt érte el a 100 km/órás sebességet, ami világrekordnak számít.

Mikortól van FS és FSH verseny?

A Formula Student versenyek alapötlete 1980-ből származik, amikor a Society of Automotive Engineers (SAE) az Egyesült Államokban elindította a Formula SAE programot. Az első kísérleti versenyt az USA-ban rendezték 1981-ben, hat jelentkezővel – és négy résztvevő csapattal. Az első hivatalos megmérettetés egy évvel később, 1982-ben zajlott le. A versenysorozatot az ipari szereplőktől érkező igény generálta, hiszen egyre nagyobb szükség van/volt a gyakorlati tudással rendelkező szakemberekre.

Az első Formula Student Hungary-t 2010-ben rendeztük meg 11 csapat részvételével. Azóta folyamatosan nő a jelentkező csapatok száma. 2016-ban 114 csapat jelentkezett, a 44 szabad hely 2 másodperc alatt telt be. A csapatok fele Kelet-Európából érkezik.

Hány magyar csapat indul?

Palkovics Lászlót idén is várják a versenyen.

Jelen állás szerint négy. A BME, a győri Széchenyi-egyetem, a Kecskeméti Főiskola és a Miskolci Egyetem egyaránt indul a versenyen. Az persze csak a hivatalos gépátvétel során dől el, hogy alkalmas-e járművük arra, hogy részt vegyen a dinamikus versenyszámokban.

A külföldiek közül mindig a németek a legerősebbek. Így lesz az idén is?

Németország a világ járműgyártásának legfontosabb országa. Nincs olyan autógyár, amelynek ne lenne egyetemi kapcsolata, s természetesen a német Formula Student csapatok mögött is ott állnak az autógyárak, így minden évben kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. De ez pontosan így van Magyarországon is. Az FS-csapatok a versenyt megelőzően folyamatosan adják le az autók állapotával kapcsolatos dokumentációkat, így már most látszik, hogy idén több érdekes fejlesztésnek lehetünk szemtanúi, amely érdekes versengést biztosít majd.

Hetedszer rendezik meg a magyar Formula Student futamot. Továbbra is népszerű a magyar verseny?

Pat Clarke

A 114 jelentkező csapat mindent kifejez. A Formula Student-mozgalom atyjaként tisztelt Pat Clarke – akit a versenyen idén is személyesen üdvözölhetünk – pedig sokszor elmondta már, a magyar futam a legnívósabbak között szerepel. Palkovics László professzor szinte minden versenyen itt volt, most is ellátogat hozzánk, mint az oktatásért felelős államtitkár.

A fotók a korábbi versenyeken készültek.

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....
2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..