Pozsony

Forradalmi újítás érkezik a tömegközlekedés terén – így működik majd a rendszer

2025.02.14.

A közlekedési minisztérium már ismeri az egész Szlovákiára kiterjedő egységes menetjegyrendszer bevezetésére kiírt tender győztesét. Az új rendszer várhatóan már a jövő év közepétől működni fog - írja a magyar nyelvű szlovák hírportál, a parameter.sk.

Ismét közelebb kerültünk ahhoz, hogy Szlovákiában az utasok egyetlen jeggyel utazhassanak az egész ország területén. A rendszer szolgáltatójára kiírt közbeszerzésnek már megvan a nyertese – írja a TV Noviny.

Illusztráció. Forrás: brarislavaguide.com

A projekt teljes értéke 29 millió euró áfával együtt. A rendszerhez pedig fokozatosan csatlakoznak majd Szlovákia összes közlekedési szolgáltatója.

A rendszer hasonló módon fog működni, mint a Pozsonyi Integrált Közlekedés. Ennek keretében az utasok például Malackyban vásárolhatnak vonatjegyet, amelyett ezt követően más közlekedési eszközökön is felhasználhatnak a Pozsony megyében, beleértve a távolsági buszokat és a fővárosi tömegközlekedést.

A projekt célja egy hasonló megoldás bevezetése egész Szlovákiára nézve, egy teljes körű országos integrált közlekedési rendszer kialakítása.

Ha nem merülnek fel komplikációk, a közlekedési minisztérium hamarosan szerződést köthet a tender győztesével. A rendszer várhatóan 2026 júliusától lesz működőképes.



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....
2026.09.22
A Geely a múlt héten nyitotta meg a Galaxy Cruiser 700 előrendelését Kínában, az érdeklődés nagy....
2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..
2026.09.22
Horváth Edének, a Rába egykori legendás vezérigazgatójának - akit már életében vörös báróként....
2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....