halálos közlekedési baleset

Frontális karambol, autótűz, két halott

2021.06.01.

Autójával és a hozzá kapcsolt utánfutóval a sofőr egy bukkanónál - a záróvonalat átlépve - az előtte haladó gépkocsi előzésébe kezdett. 

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte a két ember életét követelő halálos közlekedési baleset vizsgálatát - írja a police.hu.

Közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt eljárás a Pápai Rendőrkapitányságon egy 27 éves Komárom-Esztergom megyei lakossal szemben. A férfi 2020. február 17-én délelőtt Csót irányából Pápateszér felé közlekedett autójával és a hozzá kapcsolt utánfutóval.

A sofőr egy bukkanónál a záróvonalat átlépve az előtte haladó gépkocsi előzésébe kezdett, majd összeütközött a szemből érkező autóval, amely ennek következtében kigyulladt és az abban utazó két személy életét vesztette.

A szabálytalan előzést végző sofőr és utasa nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

Az eljárás során a rendőrök megállapították azt is, hogy a balesetet okozó sofőr a járműszerelvénnyel az útszakaszra érvényes megengedett legnagyobb 70 km/h sebességet túllépte, a személygépkocsi hátsó kerekeinek mérete jelentősen eltért egymástól, továbbá a bal oldali hátsó gumiabroncs mintázata sem felelt meg a műszaki előírásoknak.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Pápai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait átadta az illetékes ügyészségnek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.06
A Volkswagen és a Volvo egyszerre indít nagyszabású toborzást. A kínált fizetésekből jól látszik a....
2026.04.06
Az A3-as autópályán egy sebességkorlátozás már napok óta felháborodást kelt az autósok körében. A....
2026.04.05
Megérkezett a ragyogó tavaszi napsütés, ezzel pedig nagyobb figyelem jut az autónk megjelenésére,....
2026.04.05
60 évvel ezelőtt, 1966. március 10-én a 36. Genfi Autókiállítás mutatkozott be a Lamborghini Miura....
2026.04.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Húsvétkor pont egy nyulat? ..
2026.04.05
Jó okuk van rá, vagy ez csak egy összeesküvés-elmélet?   ..
2026.04.05
A BMW Group megújult müncheni gyára hatékonyabban, rugalmasabban és digitálisabban várja a Neue....
2026.04.05
Az ICDP szerint az autóvásárlás fontossága nem a költségben, hanem az érzelmekben rejlik — és ez....
2026.04.05
Ha egy ittas sofőr balesetet okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási....
2026.04.05
A Jeep és a Mopar által jegyzett Jeep Performance Parts az Egyesült Államokban lévő Moabban....