baleset

Frontális karambol, teljes útzár és mentőhelikopter a 8-as főúton

2024.04.07.

Frontálisan összeütközött két személyautó vasárnap a 8-as főúton, Bakonygyepes térségében, emiatt az érintett szakaszt teljes szélességben lezárták.

Az Útinform azt írta, a baleset Bakonygyepes térségében, a 85-ös kilométernél történt. A BM-Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte, hogy az egyik személyautóba beszorult embert a tűzoltók emelték ki, és adták át a mentőknek. Hozzátették, a helyszínre két mentőhelikopter is érkezett.

Fotók: facebook.com/ajkamentok

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Bartók Judit az MTI-nek megerősítette a teljes útlezárást és elmondta, hogy a balesetben három ember sérült meg.

Az MTI információi szerint egy enyhén ívelő kanyarban az egyik személyautó áttért a másik sávba, így ütközött össze az ott haladó autóval. A vétlen autó sofőrjét, aki egyedül utazott, és a másik autó utasát, egy nőt mentőhelikopter vitte súlyos sérülésekkel kórházba. A balesetet okozó férfit mentő szállította el, szintén súlyos sérülésekkel.

Baleset miatt lezárták az M35-ös autópályát is, a 48-as kilométernél, Debrecen térségében vasárnap - közölte az Útinform a honlapján. Azt írták, az autópályán, a Berettyóújfalu felé vezető oldalon, a 46-os kilométernél összeütközött egy személygépjármű és egy nyerges vontató. A nyerges vontató átszakította a szalagkorlátot, és a szemközti oldalon felborult.

Emiatt az autópálya Görbeháza felé vezető oldalát lezárták, a 48-as kilométernél kiterelik a forgalmat. A Berettyóújfalu felé vezető oldalon a leállósávban halad a forgalom.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.04
Folytatódik a nedves, enyhe levegő utánpótlása a Kárpát-medencébe, amellyel szaharai eredetű por is....
2026.02.04
A Mattel Brick Shop sorozata egy másik új készlettel is bővült, amellyel a 2007-es Honda S2000-et....
2026.02.04
A budapesti traffiboxok csaknem félezer gyorshajtót mértek be az év első hónapjában - közölte a....
2026.02.04
Vezetési élmény havon és jégen: A világszerte megrendezett Porsche Ice Experiences rendezvényeken a....
2026.02.04
Több, mint egy évtized elteltével búcsúzik a Q7 jelenleg ismert modellváltozata. Március végéig még....
2026.02.04
Az informatikai rendszerek védelme terén kínál naprakész, gyakorlatban azonnal alkalmazható....
2026.02.04
1876-ban Németországban Carl von Linde feltalált valamit, ami alapjaiban változtatta meg az....
2026.02.04
Ismét valakinek a szemét szúrta a Gútán (Komáromi járás) elhelyezett, biztonságos közlekedésre....
2026.02.04
Technológia már van. Adat is van. Ami hiányzik: a következetes, felelős döntéshozatal. Svédország....
2026.02.04
A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a....