Rüsselsheim

Frontera lesz az új elektromos Opel SUV neve

2024.01.25.

Az Opel bejelentette, hogy 2024-ben visszatér a Frontera márkanév, mégpedig egy teljesen új SUV-modellen. Az új Frontera, amelyet még idén bemutatnak, egy izgalmas autó lesz, okos funkcionális jellemzőkkel. Emellett az Opel merész és letisztult dizájnfilozófiájának új, robusztus értelmezését mutatja majd be, és a német márka első szériaautója lesz, amely az új Opel "Blitz" emblémát viseli. Az új Frontera a kezdetektől fogva akkumulátoros-elektromos járműként is elérhető lesz.

Az új Opel Frontera nagy térkínálattal és sokoldalúsággal érkezik majd, így az aktív életmódot folytató vásárlók és a családok számára egyaránt érdekes lesz. Az új jövevény emellett folytatja majd az Opel régi hagyományát, miszerint vonzó áron kínál megfizethető mobilitást a vásárlók széles körének.

Az új Frontera akkumulátoros-elektromos változatának érkezése, valamint a Grandland következő generációjának szintén erre az évre tervezett teljesen elektromos változatának bevezetése fontos mérföldkövet jelent a rüsselsheimi márka elektromos márkává válásában. Az Opel ezután minden modelljénél legalább egy akkumulátoros-elektromos változatot kínál majd.

Az teljesen elektromos Opel-modellek választékában megtalálható a Rocks Electric, a Corsa Electric, a Mokka Electric, az Astra és az Astra Sports Tourer Electric illetve az új Combo és a Zafira teljesen elektromos változata. Emellett a teljes megújult Opel haszongépjármű paletta akkumulátoros-elektromos változatai is elérhetőek: az új Combo Electric, az új Vivaro Electric és az új Movano Electric.

Az Opel az elkövetkező hetekben mutatja be az első képeket az új Fronteráról, és ad részletesebb információkat az új jövevényről.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....
2026.06.13
Utasforgalomba állt a 35. szerelvény. A jármű a műszaki vizsgálatok, valamint az előírt....
2026.06.13
A Neue Klasse i3-ason alapuló sportszedán a pletykák szerint kétszer erősebb a benzines M3-asnál. ..
2026.06.13
Országos közúti ellenőrzést tartanak június 15. és 21. között. ..
2026.06.13
A Jaecoo 7 szabadidő-autó megmutatta, hogy mitől van félnivalójuk az európai, amerikai, koreai és....
2026.06.13
A szabálytalanul megálló kombi utasa váratlanul kinyitotta az ajtót a forgalom felé. ..
2026.06.13
A McLaren világbajnok versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj pénteki második....