cserbenhagyás

Futárral együtt kötötte el pizzafutár autóját, majd falnak csapódott

2023.11.03.

Az Egri Járási Ügyészség a többszörös visszaeső bűnelkövetőt – vagyon elleni bűncselekmények mellett – közúti baleset gondatlan okozásának vétségével és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja.

A vádirat szerint a terhelt, egy 34 éves férfi, 2021. november 18-án, délután, Eger Verőszala elnevezésű városrészében tartózkodott, amikor az utcán arra lett figyelmes, hogy a közelében megáll egy pizzaszállító autó, melynek sofőrje járművét elhagyva hiábavalóan keresi az általa kivitt ételszállítmány megrendelőjét.

A férfi ezt kihasználva beült a vezető ülésébe, majd onnan ajánlotta fel, hogy segít megkeresni az illetőt. E szavak kíséretében beindította a motort, így az ételszállítónak nem maradt más lehetősége, mint gyorsan beugrani az anyósülésre. Amint az ajtó becsapódott, a vádlott a gázra taposott, és figyelmen kívül hagyva az érvényes sebességkorlátozást cél nélkül száguldozni kezdett a környező utcákon.

Ennek rövid időn belül az lett a vége, hogy az autó oldalával meghúzott egy parkoló személygépkocsit, melyről letört a visszapillantó tükör, ami berobbantotta a száguldó jármű jobb első ajtaján az ablaküveget. A jogosítvánnyal nem rendelkező önkéntes sofőr ettől úgy megrémült, hogy néhány bizonytalan mozdulat után a kocsit nekivezette egy közeli ház falának.

A balesetben a pizzafutár súlyos sérüléseket szenvedett, melyek miatt csak négykézláb tudott kimászni a roncsból. A vádlott látta ezt, de nem segített, ehelyett elfutott a helyszínről. A rendőrség a történtek után nem sokkal megtalálta az elkövetőt, akit a bíróság később letartóztatott. A férfi jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.

A járási ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság a korábban több lopást is elkövető terhelttel szemben beismerése esetén három év fegyházbüntetést, két év közúti járművezetéstől eltiltást és három év közügyektől eltiltást szabjon ki, egyben kötelezze a férfit az eljárásban eddig felmerült több százezer forint összegű bűnügyi költség megfizetésére – közölte az Ügyészség.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai szorításba:....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..