Valaki jár a fák hegyén... Különös hangulatú hely a néma erdő

Parkold le az autód ide, a terebélyes tölgy alá. Vedd le a gyújtást, óvatosan csukd az ajtót. Mekkora a csend! Égig ér. Mintha az idők kezdetétől tartana. Meg mernéd törni még egyszer?

Hát akkor futás! Nem ezért jöttél, hogy mozogj kicsit a jó levegőn? Gyötörd a tested, és vizsgáld meg a lelked itt, az élő bolthajtások alatt. Ebben a majdnem szabad-ég-alatti templomban.

Mások is futnak. Árulkodó, hogyan. A madárcsontú, madárlelkű kis emberek alig érintik talpukkal az avart. Az atléták léptei döngenek, mindent izomból tesznek, ezt is. Elnehezedett asszony, reménytelenül kaptat valami után, ami immár örökre elszállt. Ötvenes férfi, elszánt, mint egy deszantos, eléri a célt, amit kitűzött, ha beledöglik is. S óh, az a cifra sportruházatba bújt hájtömeg, futni nem is tud, inkább csak iszkol. Menekül, ami elől senki nem menekülhet el, még az olimpiai bajnok hosszútávfutó sem. A Nagy Gatzby szerzőjének, F. Scott Fitzgeraldnak a sírkövén a híres mondat is erről szól: “hajtjuk hajónkat előre, szemben az árral, hogy a végén mindig a múltba érkezzünk.”

Ha legközelebb az erdőbe mész futni, hagy otthon az autód, jó?!

Jámbor Gyula