Budapest

Futóverseny miatt vasárnap forgalomkorlátozások lesznek Budapesten

2015.12.06.

Futóverseny miatt vasárnap forgalomkorlátozások lesznek érvényben Budapest belvárosában, módosul a 2-es villamos, a 83-as trolibusz, továbbá a 15-ös és a 115-ös busz közlekedése is - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t.

A közlemény szerint vasárnap kora délután tartják a Mikulásfutás elnevezésű versenyt, amelynek útvonala: Sóház utca, Fővám tér, Váci utca, Irányi utca, Március 15. tér, Petőfi téri lehajtó, Jane Haining rakpart, pesti alsó rakpart, Salkaházi Sára rakpart, Fővám tér. A verseny miatt lezárják a közúti forgalom elől a Fővám tér Corvinus Egyetem előtti szakaszát 8 és 18 óra között, valamint időszakosan a Vámház körutat a Fővám térnél, az Irányi utcát, a pesti alsó rakpartot a Március 15. térnél, a Petőfi teret, valamint a rakpartot a Csarnok tér és az Eötvös tér között.


A BKK arra figyelmeztette a közlekedőket, hogy a lezárások közelében torlódás alakulhat ki. A 2-es villamos várhatóan 12.40 és 15.40 között két szakaszon, megosztva közlekedik majd a Közvágóhíd felől a Boráros térig, illetve a Jászai Mari tér felől a Széchenyi István térig. A villamos által nem érintett szakaszon a 15-ös és a 115-ös busszal lehet utazni, továbbá villamospótló autóbusz közlekedik 2-es jelzéssel a Boráros tér és a Széchenyi István tér között.

A 83-as trolibusz várhatóan 12.40 és 15.50 között a Fővám tér felé a Kinizsi utcától módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Közraktár utca és a Fővám tér megállót. Az Orczy tér felé a trolibusz közlekedése változatlan. A 15-ös és 115-ös busz várhatóan 12.40 és 15.40 között a Boráros tér felé módosított útvonalon halad, nem érinti a Március 15. tér és a Fővám tér megállót. A Gyöngyösi utca és az Árpád híd felé a buszok közlekedése változatlan.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....
2026.08.09
Meghalt egy 65 éves nő abban a balesetben, amely a 12-es úton, Vác és Verőce között történt....
2026.08.09
Itt vannak az első autók, levegő nélküli gumiabronccsal.   ..
2026.08.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Autó grill funkcióval. ..
2026.08.09
Dübörög a nyári szezon, sokan indulnak akár jócskán ezer kilométeres távolságban lévő nyaralási....
2026.08.09
Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az....
2026.08.09
Sűrített járatokkal készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Sziget Fesztiválra - közölte a....
2026.08.09
Letért az úttestről és árokba borult egy személykocsi az M1-es autópálya országhatár felé vezető....
2026.08.09
A száguldozás és a védőfelszerelés hiánya mellett az elektromos rollerek kialakítása is fontos....
2026.08.09
A Ford Explorer közismerten az egyik első olyan SUV volt, amely inkább a család kényelmes,....