BAHART

Futurisztikus modellekre cserélik a balatoni hajóflottát

2020.05.19.

A jövőben csak a hajózási feladatokra koncentrál a jelentős átalakítás előtt álló Balatoni Hajózási társaság, amely befejezi a hajózáshoz szorosan nem kapcsolódó tevékenységeit, így sem kempinget, sem pedig szállodát nem működtet tovább - írja az MTI.

Két éven belül új kompok járnak majd Tihany és Szántód között, ezzel párhuzamosan teljesen megújul a balatoni hajóflotta is – mondta legújabb podcastjában Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A kormány kiemelt célja, hogy a Balaton, balatoni turizmus, a balatoni hajózás fejlődjön, ez mindannyink számára kulcsfontosságú – mondta, hozzátéve: hosszú évek óta nem történtek fejlesztések, az infrastruktúra elavult.

Jelenleg a Balatonon ötven éves hajók közlekednek, amelyeknek a karbantartása részben nagyon sok pénzt emészt fel, részben pedig semmilyen módon nem méltó már sem a Balatonhoz, sem az országhoz az, ami ott látható” – fogalmazott Guller Zoltán.

Mint mondta, elkészültek a Balatonon közlekedő hajók koncepciótervei, így hamarosan indulhat a közbeszerzés melynek köszönhetően a Balatoni Hajózási társaság (BAHART) európai színvonalú hajózási feladatokat láthat el.

Guller Zoltán beszámol arról is, hogy megújul a szántód-tihanyi komp, lecserélik a teljes személyszállító és komphajóflottát, de személyszállító katamaránokat is használhatnak majd a Balatonra utazók és az ott élők - írja a hirado.hu.

Mint mondta, nem szabad elfelejteni, hogy jelenleg szinte valamennyi turisztikai vállalkozás, turisztikai szolgáltató az életben maradásáért küzd, racionalizál, átszervez. „Azt gondolom, hogy nem helyes, hogy ha egy állami tulajdonban álló gazdasági társaság másképpen viselkedik, mint a piaci szereplők” – jelentette ki Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Hozzátette: ugyanúgy szembe kell néznie a BAHART-nak is azzal, hogy idén jóval kevesebb turistát tud szállítani, mint tavaly, jövőre viszont már az új hajóflotta és megújult infrastruktúra várja a turistákat a Balatonon. Szeretnénk a BAHART-ból egy európai szintű hajózási társaságot létrehozni” – mondta Guller Zoltán.

A fő cél az, hogy a Balaton két partja között javuljon az összeköttetés annak érdekében, hogy autó nélkül is lehessen közlekedni a térségben. A tervek szerint a hajók akadálymentesek, kerékpárszállításra is alkalmasak és klimatizáltak lesznek, várhatóan 2021 nyarára szállhatnak fel rá az utasok.

Guller Zoltán kitér arra is, hogy a Balatoni Hajózási társaság befejezi a hajózáshoz szorosan nem kapcsolódó tevékenységeit, így a jövőben sem kempinget, sem pedig szállodát nem működtet tovább. A BAHART nem kempingüzemeltető, nem szállodaüzemeltető, nem vitorláskikötő-üzemeltető, hanem egy balatoni hajózásra létrejött gazdasági társaság -  indokolta a döntést.

Az ingatlanokat nyilvános árverésen értékesítik, a part menti önkormányzatok elővásárlási joggal rendelkeznek azokra.

A Balatoni Hajózási Zrt. idén a hagyományos húsvéti kezdés helyett pünkösdkor, május 30-án indítja az első menetrendi és sétahajójáratait.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.27
Ritkán látunk olyan mennyiségű havat, ami a 2026-os év elején megérkezett az országba. Vehettünk....
2026.02.27
Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20....
2026.02.27
A Milan Cortina 2026 modell speciális limitált széria, melyet kifejezetten az olaszországi téli....
2026.02.27
A japán Kuhl Racing tuningcég egy rali ihlette átalakítást kínál a hátsókerék-meghajtású kupéhoz,....
2026.02.27
Vágvölgyi Zoltánt már ismerhetik az olvasók, ő az, aki előadásaiban megmutatja, milyen....
2026.02.27
A mindennapi igényekhez igazított, elérhető árú és kényelmes mobilitásról alkotott víziójához hűen....
2026.02.27
A SEAT & CUPRA egy sorsdöntő évben koronázza meg átalakulását a CUPRA Raval bemutatásával. Ez a....
2026.02.27
A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám....
2026.02.27
A Classic Himalayan Drive 2025 mezőnyének egyik autója különösen nagy feltűnést keltett: egy....
2026.02.27
Kína belső égésű motorral szerelt személyautó-piaca hat év alatt drámai mértékben zsugorodott. A....