rendőrségi eljárás

Futva is beérte az autótolvajt

2016.08.19.

A Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott T. János 28 éves váci lakos ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. július 11 -én 3 óra körül Vác belterületén egy külföldi hatósági jelzésű autó ajtaját ismeretlen módon kinyitotta, majd a gyújtáskapcsolót megrongálva az autót beindította és eltulajdonította - írja a police.hu

Cselekményét észlelte a gépkocsi tulajdonosának egyik rokona, aki futva követte az autót, ami a következő utcasarkon leállt. A gyanúsított kiszállt a járműből és gyalogosan elhagyta a helyszínt. A gépkocsi tulajdonosa bejelentést tett a rendőrségen, amelyet követően néhány perccel a járőrök elfogták a tolvajt. Előállították a Váci Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. T. János a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A férfit az illetékes bíróság 2016. július 13-án előzetes letartóztatásba helyezte

Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság 2016. augusztus 18-án befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....