Bemutató

Gazdagok és szépek - Mercedes S-osztály Coupé és CLS bemutató

2014.10.18.

A régió legnagyobb divateseményével egybekötött rendezvényen (Central European Fashion Days) mutatkoztak be a Mercedes-Benz újdonságai hazánkban. A szoborszerű formavilágot - a márka hagyományaihoz hűen – tudásának legjavával töltötte meg a márka, így a vadonatúj S-osztály Coupéval és a ráncfelvarrott CLS-sel újfent magasra került a léc.

Szerző: Horváth Miklós, Fotó: Mercedes-Benz

A Városligeti műjégpálya területén felállított sátrakban került leleplezésre a csillagos márka két újdonsága a párizsi autó kiállítás megnyitásának napján, október 2-án. Az exkluzív fogadás programjaként fiatal divattervezők (ÁERON, Sármán Nóra és Napsugár von Bittera) ruhakölteményeivel kápráztatták el a közel ezerfős közönséget, az autók részleteinek felfedését megelőzően. Ezt követően garantált volt, hogy a legtöbben úgy hagyjuk majd el a rendezvényt, hogy ki-ki a szívéhez közelebb álló tárgyak valamelyikével további rábeszélés nélkül is bővítené ruhatárát, esetleg garázsát.

A bal felső sarokban lévő állványzatról még lesz szó - képre kattintva galéria nyílik

Az est színpadi házigazdája Tatár Csilla volt, akitől a megszokott módon kaptuk a frappáns  felkonfokat, azonban Ingo Fröhlich a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezetője egy szokatlan antréval – James Bond-szerű leereszkedéssel a tetőről - lepte meg a nagyérdeműt. A hangulatot csak tovább fokozta a divatbemutató élő zenei aláfestése, majd azt követően Hesz Tamás, a MB Hungária Kft. kereskedelmi és marketingvezetőjének prezentációja, melyben már a műszaki paraméterek és egyéb jellemzők is kiderültek.

Tatár Csilla, mint műsorvezető, és Ingo Fröhlich - Mercedes-Benz Hungária Kft. CEO

A négyajtós kupé (CLS) 2004-es debütálásával új kategóriát teremtett a Mercedes. A legutóbbi megújulásra négy évvel ezelőtt került sor, ebből is látható, hogy a modellciklus jócskán lerövidült a prémiumtermékek célcsoportjánál megfigyelhető innovációs igényekre és az gyár legfrissebb fejlesztéseinek bevetésére való tekintettel. A most bemutatott modell egyedi légbeömlőket és újratervezett lökhárítókat kapott a lámpatestek viszont nem csak formájukat, tartalmukat illetően is megújultak. A konkurensek előtt járva a CLS olyan Multibeam LED világítási rendszert kapott, amelyben 24 külön vezérelt LED, 255 féle módon világítja meg az előttünk lévő teret, valamint a fényszórók immár a kanyarokhoz és a körforgalomhoz is automatikusan alkalmazkodnak. Összességében lágyabb formákkal és sportosabb karakterrel jellemzi a Mercedes az ráncfelvarráson átesett kupélimuzinját, ami gyakorlatilag annyival summázható, hogy a 2014-es verzió az éppen uralkodó formanyelv sajátosságaival frissült.

A beltérben tucatnyi kárpit árnyalattal bővült a kínálat és a korábbi egérmozi helyett egy 20,3 cm képátlójú érintőképernyős kijelző került a középkonzol tetejére. A motorkínálat belépő tagja (CLS 220 BlueTEC) egy 2,2 literes dízelmotor, melynek teljesítménye 170 lóerő, legnagyobb nyomatéka 400 Nm.  A gázolajosok közül ugyanezt a négyhengeres aggregátot kérhetjük 204 lóerőre és 500 Nm-re felhúzva (CLS 250 BlueTEC), vagy a három literes V6-os csúcsdízelt, 258 lóerővel és 620 Nm-es nyomatékkal. A benzinesek belépő motorja a 3,5 literes, 333 lóerős V6-os (CLS 400). Ezen felül már csak V8-asokkal számolhatunk, a CLS 500 esetében 4,7 literes 408 lóerős teljesítményt kapunk, a CLS 63 AMG-nél (5,5 literes biturbó) pedig 557, vagy 585 lóerő szabadul a hátsó kerekekre, opciós 4Matic hajtás esetén pedig mind a négy kerékre. Az összkerék-hajtás egyébként az alap dízelen kívül bármelyik modellhez rendelhető, melyek általában a 9G-Tronic automata váltóval járnak együtt, kivétel ez alól a CLS 400 és az AMG kivitelek. A négyajtós kupélimuzin alapára 16,5 millió forint (CLS 220 BlueTEC), a kombi (Shooting Brake) kivitel felára 546 ezer forint.

Az S-Coupé a nevéből eredően a limuzin (S-klasse) sportosabb, kétajtós változata, ezért nem meglepő módon minden tekintetben hozza azt a luxust és kifinomultságot, mint a nagy cirkáló testvér. Ugyanaz a padlólemez és a felfüggesztés, ennek megfelelően a kétajtós guruló szobor is megkapta a MAGIC BODY CONTROL technológiát, melyet egy további világújdonsággal egészítettek ki, mégpedig a kanyardőlés funkcióval. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a jármű 2,65 fokos szögig megdőljön a kanyarokban, csökkentve a bennülőkre ható oldalirányú terhelést és egyben szórakoztatóvá téve a kanyarvadászatot. A beltérbe pillantva, avatott szemeknek azonnal feltűnik, hogy az S-osztályban megismert kétküllős kormánykerék a kupéban csapott aljú és háromküllős, azonban a két hatalmas kijelzőből álló, vetített műszerfal itt is éke a cockpitnek, mint a limuzinban.

Minden felületet valódi bőr, gondosan megmunkált fa, vagy ipari műtárgyként is kiállítható fém betétek díszítenek. Az ugye már megszokott a Mercitől, hogy szervomotoros rásegítéssel csukódik, de mi a helyzet az első ülésekbe integrált lávaköves masszázs funkcióval, vagy a gombnyomásra sötétedő panorámatetővel? A luxus netovábbja viszont nem más, mint hogy az alapból is adaptív, LED-es fényszórótesteket egyenként 47 darab Swarovski kristállyal díszítik, ha van rá igény. És azt hiszem itt kell abbahagyni, hogy mitől szép és mitől jó egy S-osztály Coupé, beszéljenek inkább a képek, no meg a számok.

Csillogó autó, csillogó Swarovski...

A belépő, vagyis legolcsóbb modellben (S 500 Coupé) 4,7 literes, V8-as biturbó motor dolgozik, melynek teljesítménye 455 lóerő és az ára közel 39,1 millió. A következő lépcső az S 63 AMG Coupé, ahol a teljesítmény már 585 lóerő, de ha ez sem elégíti ki a leendő tulajdonos megalomániáját, akkor még akad egy S 65 AMG Coupé 630 lóerővel, és 76 milliós induló árral.

A rendezvényen a „Mercedes me” elnevezésű szolgáltatáscsomagot is bemutatták, melynek lényege hogy egy öt pilléren (mobilitás, kapcsolatteremtés, szervizszolgáltatás, pénzügyek és inspiráció) alapuló digitális platformon keresztül a „Mercedes me” összekapcsolja a vezetőt és a járművet a környezettel: más járművekkel és a közlekedés többi résztvevőjével, a közlekedési infrastruktúrával, segélykérő központokkal, töltőállomásokkal és valós idejű időjárási szolgáltatásokkal. Lényegében az autó a digitális élettér minden aspektusába belevonja a tulajdonosát, vagy az ott megszerzett információkat megosztja a tulajdonosával.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....