Győr

Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája

2026.03.11.

Az ország minden műszaki egyeteméről, sőt határon túlról is várják a jelentkezőket a győri Széchenyi István Egyetem XVIII. Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciájára. A közel két évtizedes múltra visszatekintő rendezvényen a hallgatók valós ipari feladatokon dolgoznak, miközben megismerhetik egymást és a szakma képviselőit is. Regisztrálni március 13-ig lehet.

 

A Széchenyi István Egyetem hallgatóiban 2006-ban merült fel a gondolat, hogy létrehozzanak egy olyan programot, amelyen az országban működő műszaki egyetemek fiataljai tapasztalatot cserélhetnek. Ennek a formája végül egy mérnöki verseny lett: a résztvevőknek véletlenszerűen összeállított csapatokban kell megoldaniuk a cégek által felvetett komplex műszaki problémát, mindössze néhány nap alatt. Mindezt a közösségépítés jegyében számos szabadidős program egészíti ki.

A legjobb munkákat bemutató csapatok értékes nyereményekkel gazdagodhatnak – ahogy az tavaly is történt. (Fotó: Nagy Gergely/Széchenyi István Egyetem)

A konferencia úgy nyújt gyakorlatorientált képzést, hogy közben a feladatokat adó vállalkozások hasznos megoldásokkal és akár tehetséges hallgatókkal is gazdagodhatnak. Az esemény amellett, hogy betekintést enged tényleges projektekbe, összeköti a nyugat-dunántúli régió cégeit az ifjú szakemberekkel. Mindennek célja, hogy a résztvevőknek lehetőségük nyíljon olyan kapcsolatokat kialakítani, amelyek értékesek lesznek későbbi szakmai pályájuk során.

A Széchenyi István Egyetem campusán zajló rendezvény mára nemzetközivé vált, amelyen a hazai egyetemek mellett évről évre növekvő számban vesznek részt külhoni magyar nyelvű felsőoktatási intézmények Szlovákiából, Romániából és Szerbiából. Újdonság, hogy a gépészmérnök, járműmérnök és mechatronikai mérnök szakok mellett idén már a villamosmérnöki szak hallgatóit is várják a rendezvényre.

A program a hagyományoknak megfelelően a nyílt és bárki által látogatható nagyszabású autóstalálkozóval veszi kezdetét a győri campuson április 12-én, majd másnap a csapatfeladatokkal folytatódik, a zárást pedig az április 15-ei prezentáció és eredményhirdetés jelenti. A konferenciára március 13-ig lehet jelentkezni a regisztrációs űrlap kitöltésével. A korábbi rendezvényekről beszámoló itt és itt olvasható.



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.26
Apró, ám felismerhető frissítéseket kap a Toyota legeladottabb modellje Európában. ..
2026.04.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Új autó, de miért ilyen kicsi? ..
2026.04.26
A második helyen végzett élete első brit F3-as futamán az autóversenyző Molnár Martin szombaton....
2026.04.26
Újabb fordulat rajzolódik ki az orosz piacon: az elmúlt hónapokban látványosan megélénkült az....
2026.04.26
Vitézy Dávid a Telexnek adott interjúban kiemelte, Budapest számára is esélyt jelent az, ha....
2026.04.26
A Roadpol Operation Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) 2026.....
2026.04.26
A Martorellben gyártott kisautót és testvérmodelljét, a CUPRA Ravalt a Volkswagen Csoport....
2026.04.26
A Deák Ferenc hídon történt az a baleset, amelynek oka a figyelmetlenség volt. ..
2026.04.26
A súlyos gázolások jelentős része azért következik be, mert egy autós elengedi a gyalogost a zebrán....
2026.04.26
A trükkös 8-as kanyarról ismert versenypálya jövőre visszakerül a Forma-1-es autós gyorsasági....