GMC

A GMC mindenkit lenyomna a Sierrájával az EV pickupok amerikai piacán

2024.08.29.

Míg számos autógyártó az EV-piac lanyhulása miatt visszafogja villanyosítási terveit, a GMC nagy álmokat szövöget, és azzal számol, hogy az új pickupjával, a Sierrával piacvezető lesz az elektromos kisteherautók amerikai piacán.

Duncan Aldred, a GMC globális alelnöke azt az álmot fogalmazta meg, hogy az autógyártó új elektromos Sierrája eladásokban le fogja körözni a nagy vetélytársakat, beleértve a Fordot, a Teslát és a Riviant.

A GMC Sierra EV épphogy elérhetővé vált a vásárlók számára, miközben a legnagyobb riválisai, köztük is elsősorban a Chevrolet Silverado EV ilyen tekintetben tetemes lépéselőnyben van, ráadásul elektromos létére bronzérmes lett az idén a pickupok kategóriájában Év Autója rangos észak-amerikai megmérettetésen (NACTOY). A Ford Super Duty a negyedik egymás utáni évben vitte el a pálmát, de ez az autó fosszilis energiahordozókon él.

Chevy „istállótársa” azonban azzal számol, hogy a Sierra pozicionálása prémium kategóriásként elegendő a megkülönböztetést jelent ahhoz, hogy az egekbe szökjenek az eladások, és lekörözze a vetélytársait.

Igaz, ami igaz, a GMC Sierra EV belül „plüssebb” a versenytársainál, nagyobb a kijelzője, illetve, ami a legfontosabb, néhány szuperfejlett és egyedi funkciója az alapfelszereltséghez tartozik, például a ténylegesen nullkezes „super cruise” mód, vagy a „crab walk”, amely néhány fok erejéig azonos szögbe állítja az első és hátsó kerekeket, lehetővé téve az átlós mozgást (ezt a fejlesztést először az elektromos Hummereken mutatta be a GMC). Mindazonáltal a Silverado és a Sierra elektromos autók is ugyanazzal az EPA-besorolású 440 mérföldes (708 km-es) hatósugárral rendelkeznek, valamint azonos teljesítménnyel, legfeljebb 753 lóerővel és mintegy ezer newtonméteres forgónyomatékkal.

A GM-en belüli verseny mellett némi fejtörést okozhat a második negyedév értékesítési sztárja, a Tesla Cybertruck. Annak ellenére, hogy a két autó nagyjából ugyanannyiba kerül, a GMC arra számít, hogy a vásárlók a Sierra EV mellett teszik le voksukat. A CNBC-nek nyilatkozva Aldred azzal érvelt, hogy a Cybertruck-rendelések 70 százaléka a meglévő Tesla-tulajdonosoktól érkezett, ezzel szemben a Sierra-foglalások körülbelül 80 százalékát nem GMC-tulajdonosok adták le, vagyis az elektromos teherautó vonzza az új vásárlókat.

 A GMC azzal számol, hogy az eladások nagy lendületet vesznek, miután nemsokár bemutatják a Sierra EV alacsonyabb árú modelljét.  Egyelőre csak a százezer dolláros Edition 1-et forgalmazzák.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....