portré és interjú

A GMK-tól a multibrand kereskedésig – interjú Hámori Lászlóval - 1. rész

2017.08.07.

Az ambíció és a kitartó munka ékes bizonyítéka a Duna Autó Zrt. létrejötte és működése. A cég társtulajdonosa és igazgatója a közel három évtizede működő Zaj utcai létesítmény múltját, jelenét és jövőjét beszédes történeteken keresztül mutatta be.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

Az 56-os forradalom lecsengése után született okleveles gépészmérnök elmondása szerint már kisgyerekkorban is nagy érdeklődést mutatott az autók iránt. A Csepelen töltött gyermekévekről a következőképp beszélt a cégvezető: „Vannak normális emberek is tudom, de amikor a szüleim elmentek otthonról, én a parkolóban álló autók befoglaló méreteit, kerekeit és tengelytávját méregettem colostokkal, majd a konyhában elpakoltam, és felrajzoltam az autót a padlóra, hogy beülhessek a kormánya mögé. Később, iskolás koromban vásároltam egy 1:32-es arányú Forma 1-es autót, és profilból lerajzoltam úgy, hogy előtte rögzítettem a méreteit tolómérővel. A 60-70-es években pedig a Matchboxok megszállottja voltam, annyira, hogy az egyheti 42 forintos menzapénzemből minden héten vásároltam egyet, vagy kéthetente hármat, miközben azok darabja 28 forint volt”.

Hámori László gyermekkorában a Moszkvics, a Pobjeda és a Lada volt a vágy tárgya

Az orientáció egyértelmű volt Hámori úr életében, így cseppet sem meglepő fordulat, hogy az autószerelő szakmára esett a választása az általános iskola befejezése után. A segédlevél megszerzése után a Volán 1. számú üzemigazgatóságánál vállalt munkát, ahol korábban gyakorlati idejét is töltötte. Az autók iránti vonzalom mellett a sport is meghatározó szerepet töltött be interjúalanyom életében, melyről így nyilatkozott: „Szinte szégyellem kimondani, hogy a 174 cm-es magasságommal ifjúsági magasugró-bajnok voltam. Harmadik osztályos koromtól versenyszerűen sportoltam, és kifejezetten tetszett az az életmód, amikor az edzés tölti ki minden szabadidőmet. A sportban megszokott gyötrelem és kitartás később jól jött az egyetemen is, mivel azonban 17 éves koromra több sportsérülést is összeszedtem, egyértelmű volt, hogy a karrieremet nem ez fogja meghatározni”.

 "...a sport teljesítményhez szükséges kitartás és az edzések közben elszenvedett gyötrelem nagyon jól jött az egyetemi évek alatt"

A beszélgetés során kiderült, hogy László karrierjét illetően több alternatíva is fennállt a hetvenes évektől, és az autószerelés csak egy volt ezek közül. Sporteredményeinek köszönhetően még az edzői karrier is elképzelhető volt, viszont már tinédzserként is elképzelhetetlennek tartotta, hogy hosszú órákon álljon egy atlétika pálya szélén, tucatnyi fiatalt istápolva, ezért a továbbtanulás mellett döntött. Az autószerelői munka mellett esti tagozaton megszerezte az érettségit, sikeres felvételijét követően pedig egy Volántól kapott ösztöndíjjal megkezdte egyetemi tanulmányait a BME-n. Az ötéves kurzus befejeztével, 1983-ban visszament a Volánhoz, ahol már 15 éves kora óta ismerték, és friss diplomájával üzemi mérnöki beosztást kapott. „A főkönyvelő asszony (Balla Jánosné, Ibolya – a Volán elektronikai igazgatója) megkérdezte, mi a vízióm. Én erre azt válaszoltam, hogy egy másfél szobás lakást és egy 10 éves Ladát szeretnék egy éven belül, mire ő azt mondta, hogy ez egy 20 éves perspektíva a Volánnál”.

A sport szeretet nem vész el, csak átalakul - A 2000-es években felkérést kapott Hámori úr az MNASZ tereprali szakág vezetésére

László ekkor már nős volt, első gyermekével (aki 3 éves volt) és szüleivel egy újpalotai panelház kilencedik emeletén élt, 55 négyzetméteren. A havi 3000 forintos fizetés valóban nem ígért biztató kilátásokat, de ekkor az igazgató asszony azt javasolta, hogy a vállalati GMK-val esetleg közelebb kerülhet céljaihoz, és bemutatta későbbi üzlettársának, Ormos Istvánnak a fiatal mérnököt. „István az első GMK-s volt a Volánnál, vállalkozását 1983 augusztusában indította, én pedig a következő év tavaszán. Több siker és konfliktus után, 1985-86-ban jöttünk át Óbudára, a 3. számú üzemigazgatósághoz, mert ebben az időben sajnos nem nézték jó szemmel, ha vállalkozó valaki, egyszerűen test idegenek voltunk a korábbi munkahelyen”.

A két gépészmérnök a Zaj utca 24. szám alatti telephelyen idővel egyesített erővel munkálkodott. A napi 8 órás munka után László havi 200 munkaórát meghaladó időt fektetett a megbízások teljesítésébe. A vállalt munkák javarészt autófenntartással és javítással kapcsolatos feladatok voltak, ugyanakkor az alkatrész gyártás, tervezés, és szlovák bajtársakkal való barterezés is szerepelt a tevékenységi körben. „A lakás meglett 1 év alatt, és persze lett egy 10 éves Ladám is, de ha elém állt volna valaki, és azt mondta volna, hogy én három évtizeddel később Lada importőr leszek, nem hittem volna el” – emlékezett vissza László a motiváló erejű sikerekre. „Később a Volánon kívül olyan cégek is a megbízóink lettek, mint például a Kipszer, a Csepeli Hőerőmű, a Csatornázási Művek és a Kőbányai Sörgyár. Az említett cégekkel kifejezetten profitáló kapcsolatot építettünk, hiszen amikor már autókereskedéssel is foglalkoztunk, más szolgáltatásokat is igénybe vettek tőlünk”.

„A karbantartási, javítási munkák mellett a műszaki vizsgára felkészítés és a motorgenerál is nagyon ment, rengeteg munkánk volt. Különösen ez utóbbi hozta meg a lakás árát egy év alatt, de voltak olyan projektek is, melyekre nagyon büszke vagyok. Terveztünk fékátalakításokat, nyeregszerkezetekhez felszereléseket, melyeket aztán a Közlekedési Hatósággal engedélyeztettünk is, de a Kamaz porlasztó csúcsok cseredarabos rendszerben történő felújítása kimondottan forradalmi volt. Megszerveztem, hogy a használt porlasztó csúcsokat ne dobják a fémhulladék közé, mert három, ügyes kezű esztergályossal kidolgoztunk egy felújítási módszert”.

A folytatásban az 1989-es cégalapítás részletei, a 2000-es években bekövetkezett változások következnek, valamint arról is szó esik, hogy 28 év távlatából mire a legbüszkébb a cégalapító!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....