Nagy bajok sorjáznak: világjárvány, ukrajnai háború, ellátási láncok akadozása, infláció, recesszió. Együttes hatásukra nagymértékben megváltozhat, sőt biztosan meg is változik életünk, lehet sopánkodni, de jobb túllépni rajta, megfelelő perspektívába állítva az egészet, és észrevéve pozitív aspektusokat.

Vessünk pillantást az emberiség több százezer éves történelmére. Az utóbbi tizenötezerben léptünk túl a vadászó-gyűjtögető életmódon, termesztünk növényeket, háziasítunk állatokat, iparosodunk, kereskedünk, építünk városokat, szervezünk államokat, és élünk egyre jobban. Csak a most letelt hét dekádban emelkedett fel nagy embertömegek életszínvonala, korábbi királyokénál, nagybirtokosokénál magasabbra. Visszanézek gyerekkoromra: egy kisváros elitjéhez tartozó szüleim lakásában volt villanyvilágítás, csapból folyt tiszta víz, és a fürdőszoba-kályhát befűtve meleg víz is. Elégedettek voltunk. Az emberiség nagy része mindmáig csak sóvároghat ilyesmire.

Megállapíthatjuk, hogy a világtörténelem legkedvezőbb szakaszában, a földkerekség egyik legjobb helyén éltünk akkor, és élünk mindmáig. Ennyi már önmagában is hiteltelenné tesz túlzott jajongást.

A motorizációra fordítva tekintetünket, a minálunk a hetvenes években felfutó, Trabantos, Ladás magánautózás sokkal nagyobb előrelépés volt a gyalogláshoz, az akkori tömegközlekedéshez képest, mint onnantól a mai, rafinált kényelmű, állandó online-kapcsolatú, bivalyerős, villámgyors prémiumautókig – hiszen nincs akkora különbség autó és autó között, mint hogy van autód, vagy nincs. Tízmilliós országunkban négymillió személyautó fut, jórészt luxusigényeket kielégítő.

Nem kellenek hozzá válságok, hogy ez a lépték önmagában fenntarthatatlan legyen. Mennyi nyersanyagot, energiát, munkát, ipari kapacitást használunk el komfortunkra, büszkeségünk legyezgetésére – ezt már nem bírja akármeddig Földanyánk. Elmondhatjuk magunkról, hogy évmilliárdok alatt keletkezett kincseket (nyersolaj, ásványok) pazaroltunk magunkra, közben beszennyezve a földet, a vizet (az óceánokét, a talajvizet is), a légkört. A GDP és az individuális fogyasztás állandó növekedésének igényét el kell engedni, vagy önként, vagy egy magunkra szabadított nagy összeomlás hatására. Nem az lesz, hogy Afrika hamarosan egymilliárdra növekvő népessége fejlettségben utolér minket, hanem valószínűbb, hogy mi esünk vissza az ő nívójukra, különösen, ha elég sokan migrálnak hozzánk.

A világfolyamatokat megváltoztatni nem tudjuk, de saját felfogásunkat igen. Ez már el is kezdődött Nyugat-Európában és nálunk. Fejlett országok kormányzatai biztatják polgáraikat, hogy állítsák alacsonyabbra lakásuk fűtését, kádban lubickolás helyett zuhanyozzanak, és fogják vissza autóhasználatukat. Ha visszatérünk ebben-abban kissé korábbra, amikor hideg szobában ébredtünk, és munkából hazaérve fűtöttünk be, akkor sem lenne túl rossz dolgunk.

Autózás… Nagyon magas színvonalra emelkedett a közösségi közlekedés, komfortos vonatok, villamosok, buszok közlekednek percre pontosan, 14 év alattiaknak és 65 fölöttieknek ingyen. Muszáj mindig beindítani a kocsit? Faluhelyen, lakóparkokban talán igen, de az utóbbiakból nem lenne jobb visszaköltözni nagyvárosba, a kétautós életmód fenntartása helyett? Mennyibe kerül egy jókora házat fűteni, egy szerényebb, de otthonos lakás számlájához képest, és tankolni a két kocsit, hogy eljussanak a szülők a munkahelyükre és a lurkók óvodába, suliba?  

Csakugyan annak az ideje jött el, hogy klímaváltoztató levegőszennyezésünket benzines, dízeles kocsinkat sokkal drágább, és hosszú távon bizonytalan üzemköltségű elektromos hajtásúra lecserélve mérsékeljük? Ezzel is erősítünk másféle környezeti károkat és új kiszolgáltatottságokat a villanyautók alapanyagait birtokló országoknak, főképp Kínának. Nem lenne jobb tartani az eddigi járgányt, amíg csak lehet, olyan keveset használva, amennyire csak lehet?

Nem adhatok minden élethelyzetre tippet, nem is feladatom. Csak rámutatok, hogy bezáródik egy luxusfogyasztásra csábító kedvező korszak – hét évtizedes béke Európában (leszámítva a balkáni háborúkat), technikai, technológiai fejlődés, emelkedő életszínvonal – „időablaka”. Most háború van szomszédunkban, és nagyban menetelünk a harmadik világháború felé, egyelőre gazdasági eszközökkel, de előfordulhat a legrosszabb forgatókönyv is. Az emberiség nyüzsgése, utazgatása miatt továbbra is velünk maradnak járványok. Nagy szervezetek, például az EU és az Európai Bizottság, úgy tesznek, mintha nem léteznek mindezek a problémák, hiszen jórészt ők generálják, például káros szankciós politikájukkal – tőlük aztán nem várhatunk megoldást, kibontakozást.

Egyéni szinten kell ésszerű stratégiát kialakítani, önként visszafogva fogyasztásunkat egy olyan szintre, amely nemrég megelégedéssel töltött el igényesebbeket is. Vegyünk minél kisebb, a valós használati profilnak megfelelő autót, és csak annyit használjuk, amennyit muszáj. Ne dőljünk be költekezésre biztató reklámoknak, lózungoknak, hallgassunk saját belső hangunkra!