Karlovitz Kristóf

Az állam én vagyok – szállóigévé vált a Napkirály magabiztos kijelentése az uralkodói szuverenitásról. Ma mintha minket, autóvásárlókat akarna királynak mutatni a marketing, de fordított szlogennel: én az autóm vagyok!

Az autó korántsem csak közlekedési eszköz. Funkciói vannak, és ezek közül csak egy, hogy elvigyen, ahová akarom. A reklámok azt sugallják, hogy van egy még ennél is fontosabb: az autóm a személyiségem kifejezője, az egyéniségem kiteljesítője, a többieknek mutatott képem, amely alapján megérthetik, hogy milyen ember vagyok én. És mivel az ember hajlamos fényezni magát, egyáltalán nem baj, sőt kívánatos, ha az autóm szebb képet rajzol rólam a nem éppen szépségverseny-győztes, olimpikon, Nobel-díjas valóságnál.

Mit susog fülembe a csábító reklám-ördög? Csúnya vagy, de nem baj, szépnek látnak a csajok (vagy pasik), ha szép az autód! Gyenge vagy, egyetlen fekvőtámaszt sem tudnál kinyomni, de kit érdekel, ha kétszáz lóerős a kocsid? Bukdácsoltál a suliban, és azóta sem lettél egy lumen? Sebaj, a járgány okosságaival elkápráztathatod utasaidat. Képes vagy eltévedni egyutcás faluban? Nagy képernyős navival simán felülmúlod a ralinavigátorokat. Egyetlen dalt sem tudsz elénekelni? Majd nyomja a hifi, ezer wattal! Ügyetlen vagy, nem tudsz egy kézben fogni két bevásárló szatyrot? Láblendítésre felnyílik a csomagtérajtó. Annyi közöd a sporthoz, hogy meccseket nézel a tévén? Sportkocsidban megbámulnak, mintha legalábbis harmadosztályú focista lennél, de egy Porsche, Ferrari már a válogatottakéhoz mérhető ámulatot kelthet. Olyan a verdád, mint Dzsudzsák Balázsé! Szürke egér vagy? Majd ragyog helyetted egy krómozott díszléc! Unalmas fráternek tartanak? Akkor beszéljenek izgatottan a járművedről!

Persze egyáltalán nem baj, sőt nagyon jó dolog, ha szép, klassz, élvezettel vezethető, komfortos a kocsi, és ügyes megoldásokkal veszi le a vállunkról a mindennapi közlekedés megannyi gondját. A baj ott kezdődik, ha valaki elhiszi, komolyan veszi, hogy a saját hiányosságait nemcsak leplezheti, hanem egyenesen kiegyenlítheti egy autóval, hiszen ő és az autója együtt számítanak, nem a ruha teszi az embert, hanem az autó. Az autóm én vagyok felfogástól már csak egy lépés, hogy én az autóm vagyok! Aztán, ha valamilyen élethelyzetben a maga pőre valóságában áll ott valaki, szertefoszlik a varázs, kiderül, hogy micsoda kisszerű figurát hordozott a királyi hintó.

A dolgok persze sohasem fekete-fehérek. Unalmas is lenne, ha még mindig Trabanttal, Ladával kényszerülnénk járni, és nem mutathatnánk meg ízlésünket, vonzalmainkat járművünk megválasztásával. Egyénileg kell eldönteni, hol húzzuk meg a határt a Mao-féle szürke egyenzubbony és az egyre virtuálisabb látszatvilág között. Illene ügyelni, hogy ne legyen túl nyilvánvaló kontraszt autó és tulajdonos nívója között – az utóbbi hátrányára. Ezzel korántsem azt akarom mondani, hogy akiben nem testesül meg akkora szellemi teljesítmény és fizikai tökély, mint egy remek mérnökök által évekig fejlesztett és szinte hibamentes gyártástechnológiával előállított gépkocsiban – hiszen mind ilyenek vagyunk! –, ne szórjon hamut a fejére, és vegyen Zaporozsecet (nem is kapni), hanem gondolkozzon el egy kicsit: van bennem annyi érték, mint az autómban? Anyagban mérve biztos nincs, de egyebekben? Nem kéne tennem valamit azért, hogy közelebb kerüljek az autóm színvonalához?

Nem kéne netán lecsípni valami igazából fölöslegeset az extralistáról, és az árából venni egy biciklit, beiratkozni tenisztanfolyamra, többet járni színházba, hangversenyre? Újévi fogadalom gyanánt nem volna jó elhatározni, hogy ha már 200-zal menő családi kompakt autóra szántam egy csinos összeget, akkor ráhajtok, hogy száz métert le tudjak futni hússzal? Ez még mindig csak a fele Usain Bolték tempójának, 18 másodperc alatt kéne teljesíteni – nem olyan könnyű ám! Jó dolog az ülés- és kormányfűtés, az automatikus klímáról és a benzines kiegészítő fűtésről nem is beszélve, de ugye azért fel tudsz kutyagolni télen Nagyhideghegyre, anélkül, hogy meggebednél?

A legfontosabb, ugyanakkor a legnehezebb függetleníteni magad a reklámok hatásától. Azokat nagyon jól fizetett pszichológusok és más szakemberek találják ki, ördögi ravaszsággal építve emberi gyarlóságaidra – és a te pénzedből, az autó vételárának részeként fizettetik ki veled. Duplán vesznek palira... Ne hidd el nekik, hogy Superman leszel egy szuperautótól. Nem leszel az, sőt nevetségessé teheted magad. Nem igaz, hogy az autóm én vagyok. Még kevésbé szabad igaznak lennie, hogy én az autóm vagyok. Persze legyen jó a kocsid, nyugodtan lehetsz büszke is rá, de az első randira azért ne az önvezető autóddal küldj csokrot, miközben otthonról, a Facebookon lesed a hatást!

Az illusztráció az AUTÓS NAGYKOALÍCIÓ által meghirdetett AUTÓSZEKTOR Karikatúra Pályázat

nemzetközi kollekciójának egyik alkotása, szerzője Carlos Amorim, Brazilia

Fotók: Daimler és Boros Jenő