közlekedés

Gondolatjel - Kombájnok, traktorok az utakon

2022.06.10.

Közútjainkon nemcsak személy- és teherautók, hanem mezőgazdasági gépek is járnak. Nagyok, lassúak, egész másképp viselkednek, mint a gépkocsik. Nem árt agyban előre felkészülni találkozásokra velük, nehogy baleset történjen.

Itt az aratási szezon! A betakarításon nem kevesebb múlik, mint élelmezésünk, életünk. A modern mezőgazdaságban kombájnokkal (arató-cséplő gép) vágják le és csépelik ki a gabonát, majd egy vagy két pótkocsit vontató traktorokkal szállítják feldolgozásra a terményt. Már egy ilyen járműszerelvény sem hasonlít túlzottan a megszokott teherautókra, meglephet felkészületlen autósokat. De ez még semmi ahhoz képest, ha egy kanyar után hirtelen feltűnik egy nagyon széles, emelet-magas kombájn, a maga furcsa mozgásával. Ijesztő élmény lehet, előre kell kondicionálni magunkat, nehogy pánikreakcióval idézzünk elő bajt.

Mivel nemcsak autós szakújságíróként dolgozom, hanem mezőgépekkel is foglalkozom, képzeletben magam mellé ültethetem az olvasót egy nagy traktor vagy kombájn vezetőfülkéjébe, hogy el tudja képzelni, milyen onnan nézve a világ, és felmérhesse, mire képes monstrum gépével a kezelő, illetve mit nem lehet elvárni tőle.

A modern mezőgazdaságban egy néhányfős vállalkozás tudja megművelni kisebb vagy nagyobb községek határát. Hatékonyságra tervezett traktorai meglehetősen nagyok, hogy minél kevesebb menetben, elég nagy munkasebességgel dolgozhassanak. Ekék, tárcsák vontatásához nagy teljesítmény szükséges, amelyet át is kell vinni a talajra. Ugyanakkor minimumra kell csökkenteni a talajt degradáló, tömörítő taposást, ezért szélesek a gumiabroncsok, sőt újabban terjednek a gumihevederes (gumi-hernyótalpas) erőgépek is. A gép eleve szélesebb a közúti járműveknél, és még inkább, ha elöl-hátul dupla kerekekkel szerelik fel, ilyenkor kimondottan ijesztő jelenség. A szántóföldre vonuláskor mögéje akasztott tárcsát, permetezőgépet természetesen hidraulikával összehajtják a közúti mozgás idejére, de még így is maradéktalanul elfoglalhatják egy keskenyebb országút teljes jobb oldalát, sőt átnyúlhatnak a másik térfélre. Ráadásul sok traktor egyedüli rugózását a hatalmas gumikerekek adják, ezért hintáznak, billegnek úthibákon, ezáltal még szélesebb sávot vesznek igénybe.

A korszerű erőgépek nagyon megkönnyítik kezelőjük dolgát, van bennük automatikus váltómű, sebességrögzítő, csupa üveg fülkéjükből nagyon jó a kilátás, de még így is nehéz, sőt lehetetlen is lehet kellően lehúzódni, ha szembe jön vagy előz egy gépkocsi. Különösen kamionvezetők figyelmébe ajánlom, hogy ha balra billen egy hepehupán a vontatott tárcsa, összeakadhat a szintén valamennyire imbolygó járműszerelvénnyel, ügyelni kell a kellő oldaltávolságra. Legjobb egy fénykürt-villantással jelezni az előzési szándékot, és a mezőgép mozgásából, irányjelzéséből kiolvasni, hogy vette-e az adást, tudja-e segíteni a manővert. És, ha pótkocsis traktort érünk utol, számítani kell arra is, hogy nem egy, hanem két pótkocsit vontat, ami hátulról nem feltétlenül tűnik fel, de megnyújtja az előzéshez szükséges útszakaszt.

A kombájnnak, mindezek tetejébe, van még egy szokatlan jellegzetessége: hátsókerék-kormányzású! A gépkocsik kivétel nélkül elsőkerék-kormányzásúak, ami azt jelenti, hogy a kormányelfordításakor az egész jármű abba az irányba fordul el. A kombájn, viszont, ha le akar húzódni a megfelelő szélességű és minőségű útpadkára, akkor balra téríti ki hátsó kerekeit, és a fara is kicsap balra, tehát ez első pillanatokban éppen a kívánt helyzet fordítottja áll elő. Ezt minden autós ismeri, hiszen épp így viselkedik kocsija tolatáskor. Semmivel sem teszi egyszerűbbé a kombájnos dolgát, hogy utánfutóként húzza a több méter széles (vonuláskor ugyanilyen hosszú) vágóasztalát, tehát nyírószerkezetét.

Egy korszerű kombájnt odakinn a földeken vezetni gyerekjáték – amikor először próbáltam, büszkén húztam ki magam, hogy milyen ügyesen aratom a kukoricát, mire a mellettem ülő tulaj lehűtött, hogy hétéves kislánya ugyanígy tudja –, de országúton minden, csak nem egyszerű. Jó okkal ad körkörös villogó fényt a borostyánszínű figyelmeztető lámpa, a gép tetején.  

Alapvetően veszélyes helyzet, hogy az autóktól ennyire különböző gépek közlekednek közutakon, ráadásul az autósokétól merőben eltérő szemlélettel. Felismerve az ebben rejlő veszélyt, a mezőgép-kereskedő AXIÁL cég együttműködési megállapodást kötött a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitánysággal. Figyelemfelkeltő mókás ötletként fel is öltöztettek egy kiállítási traktort „rendőrtraktornak”. Kezdeményezésük célja, hogy a gépkezelők tájékoztatásával és képzéseivel szabályosabbá, biztonságosabbá tegyék a mezőgépek közúti vonulását, egyúttal a közlekedés egészét. Jónak tartom az ötletet, remélem, hogy máshol is átveszik, fokozottan odafigyelnek a traktorok, kombájnok kezelőinek rendszeres képzésére, esetleg vetélkedők rendezésével is terjeszteni a bevált gyakorlati fortélyokat, vezetési stílust.

Az autósoknak, úrvezetőknek és profiknak pedig egyaránt javaslom, hogy a mezőgazdasági munkák dandárja idején fokozottan figyeljenek, a szokásosnál is óvatosabban vezessenek, legyenek maximálisan előzékenyek a hatalmas gépekkel szemben, és türelmesen várjanak ki egy-egy tiszta előzési helyzetet. Ne akadályt, netán ellenséget lássanak bennük, hanem jövő évi élelmezésünk előteremtőit!  

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....
2026.07.22
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki autómosó építésére....
2026.07.22
Közvetlen járatokat indít Oslóba és az egyiptomi Marsa Alamba, emellett hét meglévő útvonalán....
2026.07.22
Tavaly a csapból is ez folyt, így nem újdonság, hogy az Európai Bizottság úgy döntött 2025-ben,....
2026.07.22
A Magyar Nagydíj hétvégéjén ismét lehetőséget kap a McLaren tesztversenyzője, Leonardo Fornaroli. A....
2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..